békéscsaba

2018.07.12. 11:36

Sikeresen tippelt, négy tálca sört nyert

A Békés Megyei Hírlap Foci VB tippjátékának második fordulójában azt kellett megjósolni, ki jut a világbajnokság negyeddöntőjébe. Ebben egy békéscsabai olvasó volt a legsikeresebb és a legszerencsésebb, aki négy tálca dobozos sörrel gazdagodott.

Busi Ottó

Fazekas Ernő a hetvenes évek vége óta a Békés Megyei Hírlap előfizetője, egyetemi évei alatt kézilabdázott, manapság a foci mellett feleségével együtt a röplabdamérkőzéseket követik, ez utóbbit főként azért, mert tízéves unokájuk ezt a sportot űzi. De vízilabdát és egyéb sportokat is néznek a televízión keresztül.

Szerdán reggel vehette át a Békés Megyei Hírlaptól nyereményét Fazekas Ernő /Fotó: Imre György/

A lap olvasója több tippjátékban is sikeresen részt vett. Elmondása szerint egyik mostanság használt elektronikai eszköze is egy ilyen tárgynyeremény, de vásárlási utalványt, cirkuszjegyet és ajándékcsomagot is nyert már.

Az előfizető úgy fogalmazott, bár manapság már mindent megtalálni a weben, mégis igényli, hogy papír alapon is el tudja olvasni a helyi híreket, történeteket.

– Kell az újság, a papír illata. Ha reggel bedobják a postaládába, akkor már megyünk is, és hozzuk be, hogy minél előbb el tudjuk olvasni. Lehet, hogy a hírek nagy részét előzőleg már láttuk a neten, de ettől még az újságban is elolvassuk, van amelyiket akár többször is. Ráadásul az egyik lányunk nyomdász, ez is egyfajta kötődés a nyomtatott újsághoz – árulta el az olvasó.

Az előfizető azt is hozzátette, szereti olvasni a jegyzeteket, és vannak kedvenc újságírói is.

Ha nem akar lemaradni a Békés Megyei Hírlap aktuális lapjairól, kényelmesen, online is előfizethet, erre a linkre kattintva.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában