gyula

2018.07.12. 17:52

Dolgozhatnak, házasodhatnak, adót fizethetnek a játékvárosban

Saját várost hoztak létre a 8-12 év közötti gyermekek a német minta alapján szervezett Hetedhét Játékvárosban. A 230 fiatal 2x5 napot tölt az Implom József Általános Iskolában berendezett táborban július 9. és 20. között, ahol többek között polgármestert választhatnak, házasodhatnak, örökbe fogadhatnak és dolgozhatnak is. Belekóstolnak tehát az adófizetésbe, a munka világába és a tudatosabb pénzhasználatba is.

Nagy-Laczkó Viktória

Tíz éve adaptálta a Hetedhét Játékvárost a Mi egy Másért Közhasznú Egyesület, a ditzingeni Kinderspielstadt Ditziput című projekt alapján. A jubileumra való tekintettel ebben az esztendőben az elmúlt kilenc év összes témáját feldolgozzák a gyermekek, akik a következő napokban saját városukban, saját szabályaik szerint élnek, alkotnak, kereskednek és játszva, tanulva fejlődnek.

A program lényege a tudatos gazdálkodásra és a demokráciára való nevelés, ezért a diákok napi négy alkalommal választanak a rendelkezésre álló 40 belső helyszín, műhely közül, hogy az adott blokkban hol szeretnének dolgozni. Kipróbálhatják többek között az origami-, a fonalgrafika-, a tánc- vagy akár a papírműhelyt is. Utóbbiban például a papír újrahasznosításának formáit tanulják el, a táncműhelyben a különböző táncstílusokat ismerik meg. Lehetőség van továbbá gyertya- vagy szappankészítésére is.

Fotó: Kiss Zoltán

A gyerekek természetesen nem ingyen „dolgoznak”, pénzt kapnak a munkájukért. A Játékváros hivatalos valutája a GYURO, melyet a falodában szendvicsre, a kocsmában limonádéra cserélhetnek, de akár szerelmes vagy ajánlott levelet is feladhatnak érte. A játékos vásárlások és munka közben így megtanulják, hogy a pénzért dolgozni kell. Sőt adót is fizetnek a diákok a Játékvárosban egészen addig, amíg meg nem házasodnak vagy valamilyen hivatali pozíciót be nem töltenek.

– Két részre lehet osztani a műhelyeket, kézművesre és városigazgatásra. Utóbbihoz tartozik például az önkormányzat, a munkaügyi hivatal, a televízió és a rádió is. Mivel a házasságkötésért adómentesség jár, vannak, akik az újságban hirdetést adnak fel. Sokak számára vonzó az érdekházasság – avatta be lapunkat a gyerekek furfangos észjárásába az egyik kis diák.

Aki pedig gyűjtögetni szeretné a pénzét, befizetheti magát egy utazásra az utazási irodában. A városban polgármestert is választanak a fiatalok. Általában lányok kerülnek a vezetői pozícióba, aminek egyik oka lehet az ebben az életkorban a lányokra jellemző érettebb gondolkodás. A polgármesterjelöltek programmal készülnek, a szavazók az innovatív ötleteket díjazzák, de sokan szeretnék, hogy az emberek jobban figyeljenek egymásra és többet segítsenek egymásnak.

Fotó: Kiss Zoltán

– Számomra döntő szempont, hogy olyan programot találjon ki a jelölt, ami jobbá teszi az életünket a városban. Legyen kevesebb a sorban állással eltöltött idő, nagyobb tisztaság és rend, és jó lenne, ha rendőrség is működne – árulta el Pikó Hella városlakó.

Szabó ­Enikő, a Gyulai Ifjúsági Központ és a működtető Mi egy Másért Egyesület szakmai vezetője világított rá a tábor legfőbb céljára. „A lényeg, hogy diákok a játék élményén túl úgy érezzék, ebben a világban saját döntéseik szerint működhetnek, és az általuk megkeresett pénzzel miképp gazdálkodhatnak” – fogalmazott.

 

Mindenről beszámolnak a nap végén

Az önkormányzattal közösen szervezett nyári táborban a gyerekek tábori újságot, rádió- és tévéműsort is szerkesztenek. A Memoár című napilapban interjúkat, hirdetéseket és keresztrejtvényt tesznek. A rádióban az egész napos foglakozások közben szóló zenéket válogatják össze, illetve az eltűnt tárgyak is az éteren keresztül jutnak leghamarabb vissza a tulajdonosaikhoz. A tévébemondók a nap érdekességeiről számolnak be, legyen szó a napi menüről, a polgármesterválasztás eredményéről vagy az időjárásról.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában