Körös-Maros Nemzeti Park

2018.06.12. 16:13

Nagy érdeklődést keltett a szürkemarha-gulya hajtása

Lábon hajtották át a szürkemarha-gulyát a Körös-Maros Nemzeti Park Igazgatóság munkatársai a Montág-pusztai állattartó telepről a Királyhegyesi-pusztára.

kmnp.hu

A tehenek útvonala a Pitvaros és Makó-Rákos közötti műutat is keresztezte, így azt egy rövid időre le kellett zárni. A mintegy ötven tehén és borjaik áthaladását terelőkutyák és villanypásztorok segítették. Az arra járók nagy érdeklődéssel figyelték a látványos eseményt – olvasható a nemzeti park honlapján.

Fotó: kmnp.hu/ Lovászi Péter

A nemzeti park igazgatósága a gyepek természetvédelmi kezelését ahol csak lehet, legeltetéssel végzi. Ez ugyanis a legjobb módja annak, hogy a pusztákat eredeti állapotukban megőrizzék. A téli időszakban a legeltetést szüneteltetik, mert az állatok a taposással nagy kárt tennének a felázott talajban. A szürkemarhák és borjaik tehát a hideg évszakot az állattartó telepeken töltik, etetésükhöz pedig a nyár folyamán betárolt szénát használják. Tavasszal, amikor felszáradnak a gyepek, elérkezik a kihajtás ideje.

A Montág-pusztai telepről a tavaly született növendékekből álló gulya a Maros-ártérbe került, míg a tehenek és a tél folyamán született borjaik két gulyát alkottak, az egyiket a Kopáncsi-pusztára, a másikat a Királyhegyesi-pusztára hajtották ki.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában