Hajóóriások közt

2018.06.27. 06:50

Az Északi-tengertől Köröstarcsáig jut el a csabai vízi expedíció

Kedden délutánig már mintegy 700 kilométert tett meg az a békéscsabai vízi expedíciós csapat, melynek tagjai az Északi-tengertől indulva a Rajnán, a Majnán, a Dunán, a Tiszán és a Körö­sökön keresztül Köröstarcsán érnek majd célba. Mint megtudtuk, a megyeszékhelyi sportemberek változékony időben, de leginkább kellemetlen hidegben, órási áruszállító hajók között, különleges tájakon haladnak.

Papp Gábor

A csapat másfél ­hete Rotterdamban, a Rajnán szállt vízre, és vágott bele a mintegy 2700 kilométeres kalandba. Mint azt Major ­Gyulától, az expedíció tagjától, az útról ­készülő film rendezőjétől megtudtuk, az első héten 420 kilométert tettek meg.

A hollandiai induláskor még kellemes időben hajóztak, de a természet ezután a csúnyábbik­ ­arcát mutatta, így előkerültek a hosszú nadrágok és a kabátok­ is. Mint kiemelte, minden ­alkalommal kellemes, kulturált kikötőkben éjszakáztak. A Rajna sodrásával egyébként alaposan meg kellett küzdeniük, mivel szembe mentek az árral. Mindez egyébként az üzemanyag-fogyasztást is alaposan megnövelte, a sebességet pedig jelentősen csökkentette.

Időnként még a megszokott 12 kilométer/órát sem tudták tartani, 5 kilométer/órás haladásra volt csak lehetőségük. Emellett folyamatosan óriási hajóforgalommal szembesülnek, az áruszállítók mind a Rajnán, mind a Majnán egymást érik.

Major Gyula elmondta, hogy a táj is folyamatosan változott. A kezdeti alföldi, németalföldi jelleget kellemes, lankás dombok váltották még a Rajna mellett. Látvány szempontjából sokat jelentett, amikor végre elhagyták a barátságtalan Ruhr-vidéket, és vidámabb vidéken folytatták az útjukat.

Vasárnap a nyolcadik napjukat gyűrték le a Rajnán, és az ötszázadik kilométert lehajózva Mainznál elérték a ­Majnát.

– A táj gyökeresen meg­változott, a széles, Duna-­szerű folyam megszelídült, mintha a Hármas-Körösön hajóznánk – ecsetelte a Mayor­film Facebook-­oldalán ­Major ­Gyula. – Gyorsan egy-két ­zsilipelés, és elértük Frankfurtot. Ötven kilométer hajózás után vasárnap este Hanauban kötöttünk ki egy maszek stégen.

A Majnán egymást követik a zsilipek. Csak az első nap hét zsilipen keltek át a csabaiak. A tengerszint feletti magasság is emelkedik, Mainznál még 32 méteren tartottak.

Beküldött fotók

Kedden délután telefonon értük utol Major Gyulát, aki elmondta, hogy magyar idő szerint fél kettőkor a németországi Wertheimnél tartottak, és még 50 kilométer megtételét tervezték tegnapra. Az éjszakát pedig Lohr városában töltötték. Kérdésünkre ­Major Gyula kiemelte, mindenki egészséges, csak az elképesztő hideggel kell megküz­deniük.

Még a békéscsabai start idején Gyurkó Dániel elmondta, a legfőbb céljuk most is az, hogy bemutassák, meddig lehet vízi úton eljutni Békés megyéből. Ahogy korábban már említettük, a korábbi kalandokból megszületett, Kikiriki talán szerda van és Az Öreg hölgy szeretői című alkotásokhoz hasonlóan ezt a túrát is filmen örökítik majd meg. Várhatóan 31 napon át tartó útjuk során a három hajóval, a Szalontával, a Maxxival és a Pupulóval hat országot, Hollandiát, Németországot, Ausztriát, Szlovákiát, Szerbiát és természetesen Magyarországot érintik, Hollandiát már több napja el is hagyták.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában