közösség

2018.05.27. 12:44

Jeune Courage: fiatalok, merészek és vállalják a véleményüket

Vajon mit takarhat ez a kiejthetetlen, franciásan csengő név? Kikből áll a mögötte rejlő közösség és mégis mit csinálnak? Ezekre a kérdésekre kerestük és kaptunk is választ Fazekas Anna csoportvezetőtől, aki egyben a Jeune Courage alapítója is.

H. D.

– Honnan jött az ötlet a névre és egyáltalán mit jelent az, hogy Jeune Courage?

– Az elnevezés francia eredetű, jelentése ifjú merészség. Nevünk – amely a magyar kurázsi szóval rokon – egyszerre utal a véleményüket vállaló, közösségükért tenni akaró fiatalok bátorságára, valamint az ezzel a feladattal járó felelős és tudatos cselekvésre. Az ötlet egyébként tőlem származik, francia nyelvtudásom okán merült fel az idegen nyelvi elnevezés. A cél az volt, hogy a név hallatán egy fiatalos és aktív csapat képe alakuljon ki az emberekben.

Fotó: Nagy Kristóf Gyögy

– Mikor és hogyan jött létre a közösség, jelenleg hány tagja van?

– A Jeune Courage tavaly májusban formálódott közösséggé, ám az életrehívás gondolata már korábban foglalkoztatta az alapítókat. Szerettünk volna egy olyan közösséget létrehozni, amely segíti a fiatalok érdekképviselethez és társadalmi párbeszédhez kapcsolódó ismereteinek bővítését. Ennek nyomán pedig képessé válnak saját szükségleteik megfogalmazására, érdekeik érvényesítésére, döntéshozókkal közös tervezésre. Jelenleg 13 taggal működik közösségünk, melyből 8 fő tagja a csapatnak a kezdetektől. Nagy örömmel fogadtuk, hogy az önkéntes felhívásunkra jelentkezett fiatalok kedvet kaptak a hosszú távú közös munkához, így immár ők is tagként segítik csapatunk működését.

– Mi a Jeune Courage fő célkitűzése, tevékenységi köre?

– Közösségünk célja, hogy minél több Békés megyei ifjúsági közösséggel és fiatallal tudjunk kapcsolatot építeni. Ennek során segítsük őket abban, hogy létrehozzák saját közösségeiket – ha ez még nem történt meg –, megfogalmazzák szükségleteiket és támogassuk őket az ehhez kapcsolódó párbeszédek, cselekvések megvalósításában. Tevékenységünk az ifjúsági korosztály érdekképviseletének szakmai mentorálása köré épül, mely a közösségépítéstől a rendezvényszervezésen át a projektszervezésig terjed. Emellett hazai és nemzetközi ifjúsági programokban veszünk részt, melyek segítik közösségünk szakmai fejlődését és a tapasztalatcserét.

– Hogyan képviselitek a fiatalok érdekeit?

– Tevékenységünk egy nyertes pályázatnak köszönhetően nagyon aktívan indult. Az elmúlt félévben négy település fiataljaival közösen szerveztünk érdekképviseleti műhelyfoglalkozásokat, valamint egy településközi vetélkedőt is. Ezek során célunk az volt, hogy a bevont fiatalokkal megismertessük az érdekképviselet adta lehetőségeket, ötleteiknek teret adjunk, tervezési folyamataikat segítsük. Ezzel párhuzamosan pedig a legfontosabb volt, hogy támogatást is biztosítsunk nekik ahhoz, hogy merjék megfogalmazni vágyaikat, esetleges problémáikat és legyenek készek ezért tenni (pl. sulibuli, menza, sportnap).

A Jeune Courage célja, hogy minél több fiatalt fogékonnyá tegyen kortársai szükségletei és nyitottá a társadalmi párbeszéd iránt. A jövőnk nagyban függ a mostani fiatalok aktivitásától és elhivatottságától, attól, hogyan látják ők a világot maguk körül és milyenné kívánják formálni.

Tevékenységünk során szeretnénk minél több településre eljutni, minél több fiatalt bevonni az érdekképviseleten keresztül, minél több közösséget létrehozni és mentorálni. Különösen nagy jelentősége van ennek a kistelepüléseken, ahol a fiataloknak még kevesebb lehetőség adott az ilyen jellegű tapasztalatok megélésére, esetükben az esetleges hátrányok még élesebben jelentkeznek a mindennapokban.

Azt is jól tudjuk, hogy ma egy település szempontjából kulcskérdés a fiatalok megtartása, visszahívása. Mi hiszünk abban, hogy a helyi közösségek, az aktív és környezetük iránt fogékony, azt formálni kész fiatalok képesek a helyben maradást erősíteni, egy-egy települést vonzóbbá tenni kortársaik számára.

– A közeljövőben milyen projektet terveztek?

A már említett érdekképviseleti programsorozatunk, az „Esélyt a fiataloknak a jövőért!” projekt megerősített minket abban, hogy tevékenységünkre van igény. Az eddig felkeresett négy település (Kondoros, Szeghalom, Végegyháza, Békéscsaba) fiataljaival nem szeretnénk megszakítani a kapcsolatot, a megkezdett folyamatokat szeretnénk mentorálni, az esetleges nehézségeket orvosolni, összességében kooperálni velük.

Továbbá célunk, hogy hasonló keretek között további településeket keressünk meg a megyében, ezáltal még több fiatalt érjünk el. Természetesen emellett tervezzük a már meglévő érdekképviseleti közösségekkel való további kapcsolattartás, valamint tagjaink rendszeresen vesznek részt magyarországi és nemzetközi ifjúsági programokban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában