beruházás

2018.05.30. 12:49

Gazdaságosabbak, komfortosabbak lesznek a sarkadi gimnázium épületei

A megfelelő, kellő ütemben halad a sarkadi középiskola épületeinek energetikai korszerűsítése – ismertette dr. Mokán István, Sarkad polgármestere.

L.B.

Elmondta: bár a korábban önkormányzati intézmények – így az Ady Endre-Bay Zoltán Gimnázium és Kollégium – működtetését, fenntartását átvette a magyar állam, az egyszerre több száz sarkadi, környékbeli diák képzését ellátó középiskola tulajdonjoga a városnál maradt.

Ezért is tartotta fontosnak a városvezetés, hogy fejlesszék az intézményt, ezért is nyújtottak be pályázatot a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében az épület energetikai korszerűsítésére.

A szerző fotója.

A pályázat zöld utat kapott és az önkormányzat 250 millió forint támogatást nyert el. A beruházás keretében megújul a gimnázium főépülete és tornaterem: szigetelik a homlokzatot, korszerűsítik a fűtési rendszert, cserélik a nyílászárókat, rendbe teszik a vizesblokkokat egyebek mellett. A használati melegvíz előállítását öt napkollektor, az energiaellátást 112 napelempanel segíti majd.

– A beruházás márciusban vette kezdetét és a tervek szerint augusztusban fejeződik be – jelezte dr. Mokán István, hozzáfűzve, hogy a fejlesztés megfelelő ütemben halad. A közbeszerzési eljárást a sarkadiakat is foglalkoztató, sarkadi alvállalkozókkal együttműködő, sarkadi telephellyel is rendelkező gyulai Futizo Kft. nyerte el.

Kiemelte: a beruházás eredményeként nemcsak megújul a gimnázium és a tornacsarnok, hanem az annak köszönhetően az üzemeltetési költségek terén közel 10 millió forintot lehet megtakarítani, ugyanis jelentősen mérséklődik a felhasznált földgáz és energia mennyisége. Emellett komfortosabb környezetben tanulhatnak a diákok, dolgozhatnak a pedagógusok, a szakemberek.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában