tipegő topogók

2018.05.10. 13:52

Átadták a gyulavári bölcsőde felújított játszóudvarát

Kibővült a gyulavári bölcsőde udvara, új játékokat kaptak a legkisebbek.

N-L.V.

Ünnepélyes keretek között adták át csütörtök délelőtt a Gyulaváriban működő Tipegő Topogók Bölcsőde felújított, kibővített játszóudvarát. A beruházás több mint 12 millió forintból valósult meg a „Csemeteház és Tipegő Topogók Bölcsődék korszerűsítése” című TOP-os pályázaton elnyert összegből.

Fotók: Lehoczky Péter

– Ez az évtized Gyulán az oktatási, nevelési intézményrendszer felújításának, korszerűsítésének a korszaka. Fontos számunkra ez a terület, hiszen a korszerű oktatási terek biztosításával növelni tudjuk a város megtartó erejét. Önkormányzatunk száz százalékos támogatási intenzitású, vissza nem térítendő támogatásban részesült két bölcsőde – a Csemeteház és a Tipegő-Topogók – fejlesztése.

– Ennek eredményeként történt meg a Tipegő-Topogók Bölcsőde esetében a meglévő belső udvar felújítása, ezen kívül egy csatlakozó udvarrész lekerítésével bővült a játszóudvar, ahol további burkolt felület készült, és új játszóeszközöket telepítettek – mondta el Görgényi Ernő polgármester. Hozzátette: a felújítással nagy mértékben nőtt a bölcsőde színvonala és a lehetőségek is a gyermekek számára.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában