Monte-Carlóban is arattak a porondon

– Idén Monte-Carlóban a világ legnagyobb cirkuszfesztiválján­ elnyerte az artisták Oscar-díját, az Arany Bohóc-díjat. Mi kellett ehhez a sikerhez?

– Eddig csak egy magyarnak sikerült az aranydíjat megszerezni, és az is a testvérem volt, körülbelül tíz évvel ezelőtt. Három különböző produkcióval léptünk fel. A világ legnagyobb egzotikusállat-számával, ahol több mint harminc állat volt egyszerre a porondon, köztük zsiráfok, elefántok, púpos tevék és zebrák is. Emellett a hungarikummá nyilvánított magyar lovas­akrobata-számmal indultunk, és egy, a feleségemmel közös, úgynevezett padödő számmal, ami lényegében balett ló­háton. Erre a három produkcióra kaptuk az elismerést. Ezekből a produkciókból egyébként kettőt a békéscsabai közönség is láthat.

Fotó: Imre György

– Az idei turnénak mi a különlegessége?

– Az egyik a címe, azaz ­Aranybohóc a porondon. Ugyanis feltűnik az igazi aranybohóc egy elefánt hátán, amikor a produkciót bemutatom. Illetve készítettünk egy több mint kétméteres arany­bohócot, amit a közönség is megcsodálhat, és le is fotózkodhat vele. A másik különlegesség és egyben a legnagyobb látványossága az ez évi műsornak a Gerling csoport, akik Kolumbiából jöttek, és egy hetes piramissal sétálnak végig a drótkötélen, ami egyedülálló a világon. A műsor egyébként úgy kezdődik, hogy kilenc oroszlán van a porondon és egy kolumbiai artista a nyitott ketrec felett végigsétál az ott kifeszített drótkötélen.

– Úgy tudom, a hazai mellett többféle külföldi szereplés is tervben van. A hazai turnén a nemzetközi szereplés változtat valamit?

– Rengeteg ajánlatot kaptunk, például aláírt szerződésünk van decembertől január elejéig, ekkor a világ legnagyobb karácsonyi cirkuszában fogunk fellépni, Stuttgartban. Mindez a cirkusz itthoni műsorrendjén nem változtat, ugyanúgy, ahogy eddig is, március közepén indul a turnénk és október közepéig tart. Itt, Békéscsabán április, május környékén vagyunk, ezen nem változik semmi. A várost egyébként nagyon kedvelem, szeretem a csabai kolbászt, és a gyulai fürdőbe is mindig elmegyünk, ez egyébként az egyik kedvenc pontom az egész turné folyamán. Emellett nagyon sokan jönnek az előadásainkra, és a visszajelzések szerint a helyi közönség kifejezetten szereti, kedveli a produkcióinkat.

– A cirkuszművészek, az itt dolgozók mindennapjai nem túl ismertek. Adna egy kis betekintést ebbe?

– Sok gyakorlással és sok munkával telnek a mindennapok. A napi produkciókat ­folyamatosan szinten kell tartani, ezeket gyakorolni kell, ­illetve készülünk mindig a következő évadra is, hogy új produkciókat tudjunk bemutatni. Ezenkívül amikor elutazik a cirkusz, rengeteg a munka­. Több mint egy kilométer cirkuszi szerelvényt kell megmozgatni, egyik településről a másikra. A sátrat fel kell építeni, majd lebontani, tehát sok munkával és felelősséggel jár az itt dolgozó körülbelül hetven ember élete.

Akinek a forgács a talpához ragadt

Ifjabb Richter József, a cirkusz­ igazgatója korábban teniszezőnek készült, mégis visszatért a cirkuszhoz. Ahogy fogal­mazott, akinek a forgács a ­talpához ragadt, az nem tudja­ onnan levakarni. – Erre én ­vagyok az élő példa. Gyerekkoromban a cirkuszban nőttem fel, és utána a családdal együtt úgy döntöttünk, hogy jó lenne, ha valaki más útra térne. Ezért elkezdtem versenyszerűen teniszezni, és bekerültem a korosztályomban az első nyolc közé, de valahogy mégis vissza-visszacsábított ez az életforma, és visszatértem a cirkuszba – árulta el a cirkuszművész.

Korábbi, a Magyar Nemzeti Cirkuszról szóló cikkünk és a képgaléria ide kattintva elérhető.