nyughelyek

2018.03.28. 16:36

Felújítják a gyulai hadisírokat

Ötmillió forintot nyert a Gyulán, Máriafalva és Szentpálva közötti lezárt temetőben található ötven első világháborús hadisír felújítására az önkormányzat – jelentette be a helyszínen megtartott szerdai sajtótájékoztatón dr. Görgényi Ernő polgármester és Alt Norbert alpolgármester.

P. G.

Alt Norbert elmondta, a korábban növényekkel benőtt nyughelyeket néhány évvel ezelőtt fedezték fel újra, és akkor 500 ezer forintból felújították azokat, de az idő vasfoga erősen érezteti a hatását. Az ötven kősírt kicserélik, gránitból reprodukálják azokat, illetve a területrendezés is megtörténik a munkálatok során.

Alt Norbert és dr. Görgényi Ernő számolt be a részletekről. Fotó: I. Gy.

Emellett a Szeged-csanádi egyházmegye által elnyert pályázati támogatásból megvalósulhat a Szentháromság utcai temető hadisírjainak rendezésére, míg a református egyház hasonló pályázata elbírálás alatt áll.

Dr. Görgényi Ernő kifejtette, a második világháború során gyakorlatilag eltűnt a teljes, a város életében kiemelt szerepet betöltött gyulai zsidó közösség. Éppen ezért a helyi zsidó temetőben önkormányzati feladatvállalásra is szükség van, aminek érdekében 20 millió forintos támogatásra nyújt be pályázatot a képviselő-testület a Magyar Zsidó Örökség Közalapítványhoz, amiből megvalósulna a sírkert felújítása. A grémium csütörtöki ülésén dönt a kérdésben, a tulajdonos MAZSIHISZ támogatja az elképzelést.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában