örökbefogadás

2018.02.17. 11:25

Házi kedvencet menhelyről

Sokan bizonytalanok a menhelyről történő örökbefogadással kapcsolatosan. Cikkünkben a felmerülő kérdésekre keressük a választ.

Horváth Dóra

Minden bizonnyal rengeteg szülő hallja gyermekétől, hogy mennyire szeretne egy kis kedvencet. Azonban állatot magunkhoz venni felelősségteljes döntés, hiszen – optimális esetben – egy életre szól. Körültekintően kell mérlegelni, mert a döntés az egész család életre kihat. Sokan kisállat-kereskedésből vagy közvetlenül a tenyésztőtől választják ki négylábú társukat, de akadnak olyanok is, akik a menhelyről fogadnak örökbe egy hányattatott sorsú ebet.

Az örökbefogadás folyamatáról Gubis Katalint, a Csabai Állatvédők egyesületi titkárát kérdeztük.

– Honnan és hogyan kerülnek be a kutyák a menhelyre?

– Az önkormányzattal kötött üzemeltetési szerződésünk értelmében csak Békéscsaba közigazgatási területéről fogadhatunk be kutyát a menhelyre. A tavalyi évben 453 ebet fogadtunk be, közülük 122-t a saját gazdája hagyott nálunk. Az előbbi létszámon felül még számos négylábú lett befogva közterületen, de ők a mikrochip alapján beazonosíthatók voltak, így nem kerültek a menhelyre és hazakerültek. Sajnos a közterületen befogott chip nélküli kutyáknak kevés esélyük van rá, hogy visszajussanak eredeti gazdájukhoz, a legtöbbjükért nem jelentkeznek. Számos megkeresést kapunk vidékről is, de ezeket vissza kell utasítanunk, mert a menhely így is túlzsúfolt és folyamatos helyhiánnyal küzdünk.

– Egészségügyi szempontból biztonságos egy teljesen ismeretlen kórelőzménnyel rendelkező kisállat befogadása?

– Semmivel nem kockázatosabb egy menhelyről befogadott kutya egészségi állapota, mint egy szaporítótól olcsón beszerzett, oltatlan kölyöké. Sőt, sokkal biztonságosabb, hiszen amikor egy állat bekerül hozzánk, alapos kivizsgáláson esik át. Gyakran előfordul, hogy sérült, vagy daganatos kutya érkezik, ők megkapják a szükséges orvosi kezeléseket, műtéteket. A szívféreg-tesztelés is már egyre több négylábú vonatkozásában megtörténik. Az érdeklődőket minden esetben tájékoztatjuk az eb állapotáról.

– Mennyire népszerű az örökbefogadás?

– Sajnos egyértelműen csökkenő tendenciát mutat. Ennek magyarázata kettős. Egyrészt valóban kevesebb az örökbe fogadni szándékozó, mert telített a „piac”, bárhonnan beszerezhetők kutyák. Számtalan kölyök és fajtatisztának mondott kutyust árulnak piacon és az internetes hirdető portálokon a szaporítók. Ezek a kutyusok rendszerint semmilyen védőoltással nem rendelkeznek, emiatt nagyon fogékonyak lehetnek a halálos fertőző betegségekkel szemben.

A másik magyarázat, hogy az utóbbi időben már nagyon óvatosak vagyunk az örökbe adásnál, mivel több, korábban örökbe adott kutyánk visszakerült a menhelyre különböző családi okok miatt.

– Többnyire honnan érkeznek az örökbefogadók? Békéscsabáról vagy a megye több településéről is?

– Körülbelül 50-50 %-ban oszlik meg az érdeklődők száma.

– Ki lehet örökbefogadó?

– Bárki, aki úgy gondolja, hogy az örökbe fogadott kutyáról annak élete végéig gondoskodni tud, és képes biztonságos, családias környezetet teremteni számára.

– Mi az, ami egyből kizáró tényező?

– Kizáró ok például a láncon, vagy örökös kennelben tartás, továbbá az életkor is. Hetven év feletti gazdának nem adunk örökbe kutyát, mivel azt szeretnénk, hogy a menhelyről kikerült ebek 10-15 évig családtagok legyenek. Idős embereknek ezért csak akkor adunk örökbe, ha a hozzátartozók is vállalják a gondoskodást. Gyakran előfordul, hogy olyan kutyákat néznek ki az örökbe fogadni szándékozók, akiknek még nem járt le a karantén idejük, még nem kapták meg a védőoltásokat, és még ivarosak. Őket nem adjuk még örökbe, és lefoglalni sem lehet. Nem kizáró tényező, de nagyon meggondolandó, hogy baromfi udvar közelébe adunk-e kutyát, ugyanis az egyik gyakori ok a gazdák által leadott kutyáknál, hogy garázdálkodnak a baromfik között. Ezen kívül vidékre szökős, mászós kutyát nem adunk, mert ha nem vigyáznak rá kellőképpen, könnyen a vadászok „kereszttüzébe kerülhet”.

– Hogyan zajlik az örökbefogadás?

– Az örökbe fogadni szándékozót kikérdezzük a tartási körülményekről, és ennek megfelelően ajánlunk kutyát. Sajnos sok esetben előfordul, hogy a leendő gazda által kiszemelt kutya nem mehet hozzá, mert ismerjük a jellemét, karakterét, és úgy ítéljük meg oda nem való az az eb. Pozitívum, ha a leendő gazdi többször kijön a menhelyre ismerkedni a kiválasztottal, ekkor pórázon sétáltathatja, közelebbről is megismerheti, nem csak rácson túlról.

Ha másik kutya mellé menne, célszerű kihozni a leendő társát, és összeismertetni őket. Ezt követően hazaviheti a kutyust maximum 2 hét próbaidőre, ami alatt kiderül minden pozitív vagy negatív tényező. Ha minden rendben van, már kutya nélkül visszajön a gazdi és megkötjük az örökbe fogadási szerződést. Örökbe fogadáskor 3-5 ezer forint támogatást kérünk, amely tartalmazza az oltási könyvben szereplő védőoltások, mikrochip, és a legtöbb esetben az ivartalanítás költségét is.

Szuka kutyákat, és fajtatisztákat kizárólag ivartalanítás után adunk örökbe, kölyök kutyák esetében a gazdinak vállalnia kell az ivartalanítást.

– Van-e lehetőségük az örökbeadott kutyák utánkövetésére?

– Sajnos nagyon kevés a dolgozónk és az önkéntesünk, így a közel 300 körüli menhelyi létszám ellátása mellett kevés időnk marad ellenőrzésre. Ezért arra szoktuk kérni a gazdikat, hogy küldjenek képeket az örökbe fogadott kutyusokról, ami sok esetben meg is történik, ezt szívből köszönjük.

A Békéscsaba Városi Állatvédők Közhasznú Egyesülete várja azon békéscsabai lakosok jelentkezését, akik ideiglenes befogadással (1-2 hónap) segíteni tudnának a zsúfolt menhelyi létszám enyhítésében, különös tekintettel a kölyök kutyákra, az oltási védettség kialakulásáig.

Az egyesület minden felszerelést és élelmet biztosít, csak hely és törődés kell a kisállatok számára, hogy épségben átvészeljék a kritikus időszakot. Minden segítséget köszönettel fogadnak.

Örökbefogadással kapcsolatos további információk olvashatók a Csabai Állatvédők honlapján.

Befogadni jó!

– Az, hogy menhelyről fogadjak örökbe kutyust soha nem is volt kérdés. Egyrészről szerettem volna egy nehéz sorsú kisállaton segíteni, másrészről viszont keverék kutyust akartunk, mert ők erősebbek – mondta lapunknak Musulin Orsolya, aki családjával 2016 májusában fogadta örökbe Zsömlét, avagy becenevén Zsömit.

– Nehéz volt választani, de nőstény kutyát akartunk, így az némileg leszűkítette a lehetőségeket. Amikor végül megláttuk a kölyök Zsömlét, egyből tudtuk, hogy ő kell – emlékszik vissza Orsi.

Kutyát tartani hatalmas felelősség, de csodálatos is egyúttal. Egy menhelyről befogadott kutya esetében talán nehezebb is egy kicsit a helyzet, mert sok esetben lelkileg megrázott kutyusokról van szó – vallja Orsi.

A szerző fotói

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában