diplomaosztó

2018.01.26. 15:44

Több mint száz diák kapta meg a diplomáját a békéscsabai campuson

Pénteken tartották meg Békéscsabán a Szent István Egyetem Agrár- és Gazdaságtudományi Karának diplomaátadó ünnepségét, több mint százan vehették át a végzést igazoló okleveleket.

V. E.

Dr. Tőzsér János rektor köszöntötte a végzős hallgatókat és a vendégeket, majd dr. Futó Zoltán dékán mondott ünnepi beszédet. Ezt követően a Békéscsabai Bartók Béla Szakgimnázium és Alapfokú Művészeti Iskola rézfúvós növendékeinek bemutatóját hallgathatták meg a jelenlévők, majd Nagy Dóra pénzügy és számvitel szakos végzett hallgató mondta el búcsúbeszédét. A végzősök búcsúztatására az itt maradó tanulók nevében Pocsaji Adrienn pénzügy- és számvitel szakos harmadéves hallgatót kérte fel Tomanek Gábor műsorvezető.

A végzős hallgatók a hagyományokhoz híven szalagkötéssel búcsúztak el a kartól, a békéscsabai gazdasági campus képviseletében Dohányos Edit és Szalkai Norbert pénzügy- és számvitel szakos, a Szarvasi Tessedik Campusról pedig Földesi Ágnes gazdálkodási- és vidékfejlesztési agrármérnök, valamint Pálfi János mezőgazdasági mérnök szakos végzett hallgatók kötötték fel a szalagot.

Az eseményen dr. Kulcsár László, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara Békés megyei elnöke címzetes egyetemi docens kitüntetést; Együd Imre, a Szent István Egyetem külsős oktatója és Halasi-Kovács Béla, a NAIK Halászati Kutatóintézet intézményigazgatója címzetes főiskolai docens kitüntetést vehettek át.

Kiváló tanulmányi eredményéért dékáni dicséretben részesült Kohut Veronika Lili, Zoboki Tímea, Zsikó-Szokolai Tímea, Vitáris Alexandra és Bognár Zsófia Éva. Az Aurel Vlaicsu Aradi Egyetem Nemzetközi Gazdaságtudományi Diákkonferencián elért első helyezésért pedig dékáni dicséretben részesült Dohányos Edit és Szalkai Norbert.

Kiemelkedő munkájáért dékáni elismerő oklevelet vehetett át Rácz Istvánné dr. főiskolai tanár, Vandlik Jánosné intézményi adminisztrátor és Bátorné Blaskó Zsuzsanna gazdasági ügyintéző. Végezetül az oklevelek átadása következett.

Fotók: Imre György

Ezek is érdekelhetik