Újabb csalások

2024.03.20. 12:35

Ötvenezres kávéfőző helyett kétezres kenyérpirító jött egy békési férfinak

Kávéfőző helyett kenyérpirító, autóalkatrész helyett hálózati doboz jött, a megrendelt telefont és gumiabroncsokat pedig hiába várták. Ismét több internetes csalásról érkezett bejelentés a rendőrségre Békés vármegyében.

Nyemcsok László

Csak kedden öt olyan csalás miatt rendelt el nyomozást a rendőrség, melyben szerepe volt az internetnek. Négyen vásárolni akartak, és úgy jártak pórul. Egy csomagot váró nő pedig hamis linkre kattintott, és megadta a banki adatait.

kenyérpirító
Forrás: Shutterstock

Szombati Andrea, a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivője elmondta, az egyik közösségi oldal hírfolyamában figyelt fel egy békési férfi egy hirdetésre, amelyben kávéfőzőt kínáltak. Meg is rendelte, közel 50 ezer forintot fizetett érte, az érkező csomagban azonban egy kétezer forintos kenyérpirító volt. Egy körösújfalui férfi százezerért akart telefont venni az interneten, de miután elutalta az előleget, a hirdetőt nem tudta elérni. Hasonlóképpen járt egy békéscsabai férfi is, ő négy gumiabroncsot rendelt, ki is fizette azokat, de nem kapott semmit.

Egy másik panaszos azért tett feljelentést, mert autóalkatrészt vásárolt, de egy hálózati dobozt kapott. Közel 300 ezer forint tűnt el egy csomagot váró körösladányi nő számlájáról azután, hogy egy üzenetben kapott linkre kattintott, és megadta a banki adatait. A hivatkozás olyan felületre irányította, ami teljesen hasonló volt a Magyar Posta oldalához. Korábban már az ilyen csalásokra is figyelmeztetett a cég, illetve a rendőrség.

Szombati Andrea hangsúlyozta, a KiberPajzs oldalán részletes tájékoztató található a különböző internetes csalásokról, és azok megelőzési lehetőségeiről. Kérik a lakosságot, hogy fogadják meg a bűnmegelőzési tanácsokat, olvassák el az internetes vásárlásról szóló tájékoztatókat. Ne adjanak esélyt a csalóknak, ismerjék fel a csalásgyanús helyzeteket, és ami a legfontosabb, ne fizessenek!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában