Különleges rendőrségi esetek

2024.01.01. 06:30

Fél órán belül elfogták Békésen Béla rablót, aki valójában Józsi

Különleges és tanulságos esetei 2023-ben is voltak vármegyénk rendőreinek. A legérdekesebb történetek összegyűjtésében dr. Szombati Andrea, a vármegyei főkapitányság sajtószóvivője segített. Sorozatunk tizedik részéből kiderül, hogy a békési kapitányság területén egy férfi azzal fenyegetőzött, rágyújtja három emberre a házat.

Nyemcsok László

Azzal fenyegetőzött, hogy felgyújtja a házat.

Forrás: Shutterstock

A békési kapitányságon június 9-én, 10 órakor tett bejelentést egy nő arról, hogy otthonában kirabolták őt és a testvérét. A hívásukra perceken belül megérkező rendőröknek elmondták, hogy éjjel 0 óra 20 perckor idős édesanyjukkal hárman voltak otthon, amikor egy férfi bekéredzkedett hozzájuk azzal, hogy hozta a tartozását.

Korábban találkoztak már vele, pénzt kért tőlük. Akkor Bélaként mutatkozott be nekik, de azon kívül, hogy miként néz ki, nem tudtak róla többet, nem ismerték. Miután beengedték, a férfi erőszakossá vált, azzal fenyegette őket, hogy rájuk gyújtja a házat, ha nem adnak neki pénzt. Miután a nő adott neki, testvérét, a férfit lökdöste, elérte, hogy ő is adjon neki néhány ezer forintot, majd elment. A rendőrök az alapján, amit a nő a történtekről, a támadójukról elmondott, azonnal gondolták, hogy ki követhette el a bűncselekményt.

A 31 éves férfit, akit valójában Józsefnek hívnak, a nyomozók fél órán belül elfogták, és rablás bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt őrizetbe vették.


 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában