2023.09.15. 09:59
Kirúgott a hámból, facsemetéket tört félbe a két férfi Újkígyóson
Szórakozásból számos facsemetét tett tönkre Újkígyóson egy 43 éves és egy 33 éves férfi a Békéscsabai Járási Ügyészség szerint, akik ellen most garázdaság és rongálás miatt emeltek vádat. A vádlottak a tettükkel 270 ezer forintos kárt okoztak az önkormányzatnak.
Illusztráció
Fotó: Shutterstock
A férfiak március 10-én napközben Újkígyóson fogyasztottak alkoholt, majd este autóbusszal átmentek Szabadkígyósra, ahol egy presszóban tovább italoztak. Miután a szórakozóhely bezárt, a vádlottak vásároltak még négy doboz sört, majd gyalog Újkígyós irányába indultak a közúttal párhuzamosan kiépített kerékpárúton.
A férfiak agresszívekké váltak, és a bicikliút mellett tavaly ősszel telepített, egyenként 15 ezer forint értékű mezei juhar közül tizenegyet félbetörtek, továbbá összetörtek, megrongáltak 35, egyenként 3 ezer forintot érő léckeretet, amelyeket a facsemeték védelmére helyeztek ki.
A vádlottak kihívóan közösségellenes, erőszakos magatartása alkalmas volt arra a járási ügyészség szerint, hogy megbotránkozást és riadalmat váltson ki. A férfiak a tettükkel összesen 270 ezer forintos kárt okoztak Újkígyós önkormányzatának, amely a nyomozás során nem térült meg.
A vádhatóság azt indítványozta, hogy amennyiben a vádlottak beismerik tettüket, akkor a 43 éves, büntetett előéletű férfit elzárásra, míg a 33 éves, büntetlen előéletűt próbaidőre felfüggesztett fogházbüntetésre ítéljék. Emellett azt javasolta, hogy a vádlottak térítsék meg az okozott kárt, továbbá fizessék meg a nyomozás során felmerült, 230 ezer forintot kitevő bűnügyi költséget is.
Kulcs
Garázdaság és rongálás miatt emeltek vádat ellenük.