Diáknap

2023.04.06. 12:11

Fegyvereket vehettek kézbe az orosházi diákok

Az orosházi Táncsics Mihály Gimnáziumban szerdán diáknapot tartottak. A rendezvényen a 10. osztályos tanulók készültek különböző programokkal diáktársaiknak. Rendőröket is hívtak, mert úgy gondolták, nagy lehet az érdeklődés egy fegyvertechnikai bemutató iránt.

Ny. L.

Fotók: police.hu

Így is történt, a tanulók azonnal körülvették az asztalt, amire a Békés Vármegyei Rendőr-főkapitányság Mélységi Ellenőrzési és Közterületi Támogató Osztályának és Határrendészeti Szolgálatának rendőrei kirakták a felszereléseiket, eszközeiket. A diákok kézbe vehették a fegyvereket, és abból is ízelítőt kaptak, miként intézkednek az egyenruhások. 

Emellett az egyik rendőr, aki a Police Medic-program keretében elsősegélynyújtást oktat, életmentésből, sérültellátásból is tartott egy személetes bemutatót, amelybe természetesen bevonta a diákokat is.

A fiatalok, miközben nézelődtek, sok kérdést is feltettek, a rendőrök pedig örömmel meséltek a hivatásukról, a mindennapi feladataikról. Deményné Tűri Zsanett, a Békés vármegyei főkapitányság sajtóreferense elmondta, bíznak abban, hogy a középiskolások közül lesznek olyanok, akik kedvet kaptak a hivatásos szolgálathoz, és a gimnáziumban vendégeskedő rendőrök pár év múlva már kollégaként üdvözölhetik őket.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában