Békéscsaba

2022.11.22. 16:48

Interaktív előadás: a vasúti átjáróban mindig a vonatnak van elsőbbsége

„Fények, sínek, életek” címmel tartott baleset-megelőzési programot a MÁV-val együttműködve a Békéscsabai Rendőrkapitányság kedden délelőtt a megyeszékhelyi turisztikai főpályaudvaron. Az eseményen a gyerekek a vasúti átjárókban való közlekedés szabályairól hallhattak hasznos és érdekes információkat.

Papp Gábor, [email protected]

Kónya Orsolya rendőr őrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója tartott interaktív bemutatót

Fotó: Bencsik Ádám

Az utóbbi időben sok baleset történt vasúti átjárókban, éppen ezért is szeretnénk felhívni a figyelmet, hogy milyen fokozott figyelem szükséges az átkeléshez – fogalmazott köszöntőjében Sós Imre. A Békéscsabai Turisztikai Főpályaudvart működtető Zerge Ifjúsági Túrasport Közhasznú Egyesület elnöke elmondta, aki utazik autóval, az tudja, hogy a jármű mekkora távolságon áll meg.

– Ezt egy vonat esetében nehezebb elképzelni, de a vasúti szerelvény jóval nagyobb távolságot tesz meg ilyenkor, mint azt autó. Emellett, mivel kötött pályás közlekedésről van szó, a kormányt nem lehet félrecsapni – tette hozzá. – Az autósok részéről így a fokozott balesetveszély miatt is kiemelt figyelem szükséges az átjárókban. A program jelentőségéről szólva fontosnak nevezte, hogy a fiatalok minél előbb megfelelő ismereteket szerezzenek a közlekedésről.

Ezt követően Kónya Orsolya rendőr őrmester, a Békéscsabai Rendőrkapitányság baleset-megelőzési előadója és Bajkai Zsolt, a MÁV Zrt. balesetvizsgálója tartott interaktív előadást a Petőfi utcai általános iskola hatodikos diákjainak. Kónya Orsolya utalva a rendezvény címére, kiemelte abban a fények a lámpákra, a fénysorompókra, a sínek a vasútra, az átjárókra, míg az életek szó valamennyiünkre utalt. Kitért arra, hogy Magyarországon nagyjából 7500 kilométernyi vasúthálózat található, amelyekhez elég sűrűn, nagyjából 1,5-2 kilométerenként kapcsolódik vasúti átjáró. Ezért is választották a mostani kampány fő témájának és céljának a vasúti átjárók biztonságának növelését.

A vonatok elsőbbségéről a gyerekekkel közösen megfogalmazták, hogy a szerelvények nem tudnak gyorsan lelassítani, a kötött pálya miatt nem lehet irányt változtatni, elrántani a kormányt, így az ütközés elkerülésére nincs lehetőség. Egy 1500 tonnás, 70 kilométer/órás sebességgel haladó vonatszerelvény fékezés esetén nagyjából 600 méter múlva tud megállni.

Bajkai Zsolt ennek kapcsán elmondta, a vonat óriási tömeget mozgat, így kisebb a súrlódás a kerekek és a sínek között, egyebek mellett ezért is hosszabb a fékút. A szakember érzékeltetésként kitért arra, hogy a 600 méter nagyjából olyan távolság, mintha kétszer megtennénk a kisvasút és liget irányában található Réthy-híd közötti távot. 

Az interaktív előadáson szó esett arról is, hogy a vasúti átjáróban minimum 5 kilométer/órás sebességgel lehet áthaladni. Érdekesség, hogy ezt a számot a gyerekek magasabbra saccolták, bár nem tértek el jelentősen az értéktől.

Bajkai Zsolt kifejtette, a mozdonyvezetőnek is szüksége van némi időre, hogy észlelje, ha baj van a vasúti átjáróban, illetve a féknek is kell némi idő, amíg működésbe lép, addig akár 30-40 métert is megtesz a szerelvény.


Idén több a baleset az átjárókban
A MÁV Szegedi Területi Igazgatóság Területén idén huszonkét baleset történt vasúti átjárókban, egészen súlyos és tragikus kimenetelű esetek is. Országosan pedig már az év első öt hónapján 17-el több ilyen baleset fordul elő, mint egy esztendővel korábban.

A fényjelzők szerepével kapcsolatban mindkét előadó elmondta, azok azért kapnak egyre kiemeltebb hangsúlyt, mert a vonatban megy a léggondi, az autókban a rádió, így a hangjelzés szerepe átértékelődött. Szó esett arról is, hogy a fehér fény azt jelenti, hogy berendezés, a sorompó üzemképes, az autós azonban ilyenkor sem mentesül az alól, hogy szétnézzen az átjáróban. Ha üzemzavar fordul elő, a fénysorompók sötétre kapcsolnak. Ha üzemzavar lép fel arról a mozdonyvezető is tud, éppen ezért lassabban érkezik, elromlott fénysorompónál 15 kilométer/órás sebességgel halad keresztül az átjárón. A foglalkozáson elrettentő példákat is bemutattak, illetve azt is, hogy mit kell tenni, ha egy autó elakad a vasúti átjáróban.

A keddi eseményen részt Tóth László rendőr alezredes, a Békéscsabai Rendőrkapitányság Közlekedésrendészeti Osztályának vezetője.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában