Mezőkovácsháza

2022.08.22. 09:48

Kétszáznegyvenezer forintot vett ki a pénztárcából egy végegyházi férfi, csak nem a sajátjából

Kisebb értékre elkövetett lopás vétsége miatt emelt vádat a Battonyai Járási Ügyészség és vádiratában próbára bocsátás intézkedés alkalmazására tett indítványt egy 57 éves büntetlen előéletű végegyházi férfi ellen, aki nagyobb összegű készpénzt vett ki egy elhagyott pénztárcából.

P. G.

Fotó: Shutterstock illusztráció

A vádirat szerint a férfi és felesége július 5-én, a késő délutáni órákban Mezőkovácsházán, az egyik élelmiszerboltban vásároltak, amikor felfigyeltek egy pénztárcára, amit valaki vásárlás közben az egyik polcon hagyott. 

A férfi – miután felesége a bevásárlókocsival továbbment – magához vette a pénztárcát, abból kivett 240 ezer forint készpénzt, majd a pénztárcát visszatette oda, ahol a tulajdonosa hagyta. 

A férfi ezt követően az üzletből távozott, majd a pénzt lakásán elrejtette. Cselekményével a pénztárca tulajdonosának összesen 240 ezer forint kárt okozott, amelyet az eljárás során lefoglaltak, és a sértett részére visszaadták, így az megtérült.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában