letartóztatás kezdeményezése

2021.11.11. 16:08

Százezreket lopott az idős nőtől a gyulai férfi

Védekezésre képtelen személy sérelmére elkövetett kifosztás bűntett miatt kezdeményezte a gyulai ügyészség egy 38 éves gyulai férfi letartóztatását, aki egy 80 éves nőt lopott meg.

V. E.

Illusztráció: Shutterstock

Fotó: Shutterstock

A férfi korábban már volt büntetve rablás és más bűncselekmények miatt, a korábbi ügyeben rá kiszabott 9 éves fegyház büntetésből 2019 februárjában szabadult feltételesen, így jelen ügyben különös visszaesőnek minősül – derült ki a Békés Megyei Főügyészség tájékoztatójából.

Illusztráció: Shutterstock

Részletezték, a férfi augusztusban az idős nő gyulai házának utcafronti részén javítási munkákat végzett. Néhány héttel később ismét megjelent a lakóháznál, azzal az indokkal, hogy gyümölcsöt és üdítőt hozott ajándékba. A sértett, miután fogyasztott az üdítőből, rosszul lett. Ezt követően a férfi – kihasználva az idős nő rosszullétét – a szobából ellopta a sértett tulajdonát képező táskát a benne lévő, összesen 530 ezer forint értékű arany ékszerekkel.

Megtudtuk, a kényszerintézkedés kezdeményezésére egyrészt a szökés, elrejtőzés veszélye miatt került sor – figyelemmel az elkövetett bűncselekmény tárgyi súlyára, valamint a férfi előéletére –, illetve feltehető volt, hogy a szabadlábra bocsátása estén a férfi az eljárásban részt vevő személyek befolyásolásával vagy a még fel nem lelt tárgyi eszközök megsemmisítésével vagy elrejtésével a bizonyítást megnehezítené. A csabai bíróság az ügyészség indítványával egyetértve a férfi letartóztatását egy hónapra elrendelte.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában