kék hírek

2021.09.08. 10:29

A kerékpárosok húzták a rövidebbet Békésben

Két balesetnél helyszíneltek és kábítószer birtoklása gyanúja miatt intézkedtek a rendőrök kedden Békés megyében.

beol.hu

Forrás: shutterstock.com

Fotó: Shutterstock

Békés megyében kedden két személyi sérüléssel járó közúti közlekedési balesetről érkezett bejelentés a rendőrségre. Békéscsabán, a Gyulai úton 9 óra 30 perc körül egy személygépkocsi vezetője nem adott elsőbbséget egy kerékpáros nőnek és összeütköztek. A balesetben a biciklist súlyos sérüléssel vitték kórházba – olvasható a police.hu közleményében.

Gyulán, a Béke sugárút és a Hétvezér utca kereszteződésében egy autó kinyíló ajtajának nekiütközött egy kerékpárral közlekedő nő, aki elesett és nyolc napon belül gyógyuló sérülést szenvedett.

A Békéscsabai Rendőrkapitányság rendőrei előállítottak egy férfit ugyanezen a napon 12 óra 15 perc körül Békéscsabán, a Bánát utcából. A gyorsteszt kábítószer-fogyasztást jelzett nála. A rendőrség kábítószer birtoklása vétség gyanúja miatt nyomozást rendelt el és vizsgálja, hogy a 32 éves békéscsabai férfi milyen szert fogyasztott és hogyan jutott hozzá.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában