kék hírek

2020.11.12. 08:49

Továbbra is rács mögött marad a gyomaendrődi drogdíler

Letartóztatásban marad az a gyomaendrődi férfi, akit a Gyulai Törvényszék jelentős mennyiségű kábítószerre elkövetett kábítószer-kereskedelem bűntette miatt 10 év szabadságvesztésre és 10 év közügyektől eltiltásra ítélt.

Fotó: shutterstock.com

Az elsőfokú ítélet szerint a többszörösen büntetett elkövető mintegy két éven keresztül, rendszeres haszonszerzésre törekedve különböző kábítószert szerzett és értékesített Békés megye területén – olvasható a Szegedi Fellebviteli Főügyészség sajtóközleményében.

Az elsőfokú ítélettel szemben az ellenérdekű fellebbezések bejelentését követően a törvényszék az elkövető letartóztatását a másodfokú eljárás befejezéséig, de legfeljebb a nem jogerős ítélettel kiszabott szabadságvesztés tartamáig fenntartotta, mely ellen védelmi fellebbezések bejelentésére került sor.

Mint az a közleményből kiderül, az ítélőtábla osztotta a Szegedi Fellebbviteli Főügyészség azon álláspontját, hogy a nem jogerősen kiszabott szabadságvesztés tartamára valamint a vádlott személyi körülményeire tekintettel a szökés, elrejtőzés veszélye, míg a bűncselekmény jellegére és elkövetésének módjára figyelemmel a bűnismétlés veszélye változatlanul fennáll. Mindezek alapján az ítélőtábla a letartóztatás fenntartását sérelmező védelmi fellebbezést alaptalannak ítélve az elsőfokú bíróság végzését helybenhagyta.

A másodfokú eljárás a Szegedi Ítélőtábla előtt van folyamatban.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában