brutális agresszivitás

2020.10.12. 09:07

Öt évet kapott a gyermekeit terrorizáló mezőberényi apa

A Békési Járási Ügyészség vádirata alapján két rendbeli kiskorú veszélyeztetésének bűntette, két rendbeli testi sértés bűntette, valamint kapcsolati erőszak vétsége miatt ítélt el pénteken a Békési Járásbíróság egy 32 éves mezőberényi férfit, aki válogatott módon bántalmazta 3 és 7 éves gyermekeit, valamint a feleségét is.

A házaspárnak hat kiskorú gyermeke van, ezek közül ötöt a hatóságok kiemeltek a családból és csak egy gyermeket neveltek saját háztartásukban. Ugyanakkor a hatóság engedélyezte számukra, hogy a szülőkkel való kapcsolattartás céljából gyermekeiket meghatározott időszakra magukhoz vegyék, így január 5 és 31 között a 3 és a 7 éves fiúgyermekek a házaspár mezőberényi otthonában tartózkodtak.

Ezen időszak alatt a munkanélküli férfi, aki egész nap számítógépes játékokat játszott, agresszíven viselkedett a gyermekekkel és feleségével, napi szinten terrorizálta, többször és különféle módon bántalmazta őket. Így a 3 éves kisfiút többször azzal büntette, hogy egy légycsapóval egymás után számtalan alkalommal nagy erővel megütötte; felkapta és előbb egy lépcsőnek dobta, majd a földhöz vágta a gyermeket; lábát cigarettaparázzsal megégette, testét csipkedte.

A bántalmazás következtében a kisgyermek összesen 19 rendbeli, 8 napon túl gyógyuló – köztük másodfokú égési – sérüléseket szenvedett.

A 7 éves kisgyermeket szintén többször megütötte, arcát párnába nyomta addig, amíg fuldokolni kezdett, illetőleg egy 7,5 centiméter pengehosszúságú késsel a tenyerét többször megszúrta és megvágta. A férfi a feleségét sem kímélte: a lábát, combját rendszeresen megütötte, megrúgta, a fejét a falnak verte, az egyik alkalommal azért, mert nem vágott fel elegendő tűzifát, egy másik alkalommal pedig azért, mert a sértett rászólt, hogy a kályhából a hamut ne a szőnyegre seperje.

A Békési Járásbíróság a letartóztatásban lévő férfit halmazati büntetésül 5 év végrehajtandó börtönbüntetésre ítélte, 5 évre eltiltotta a közügyek gyakorlásától, a két kiskorú sértett vonatkozásában a szülői felügyeleti jogát megszüntette, elkobozta tőle a bűncselekmény eszközéül használt kést, valamint kötelezte őt az eljárás során felmerült több mint 650 ezer forintos bűnügyi költség megfizetésére. Az ítélet nem jogerős, mert bár azt az ügyészség tudomásul vette, a vádlott és védője fellebbezést jelentettek be ellene elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a kiszabott büntetés enyhítése végett.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában