Emelték a nyomravezetői díjat

2020.10.24. 15:25

A halott Döme álmát egyre több angyalka vigyázza a komlósi temetőben

Éppen egy évvel ezelőtt találták meg egy csecsemő holttestét Tótkomlós egyik utcájában, egy bokor alatt. A helyieket megrázta az értelmetlen babahalál. A bűncselekmény körülményeinek a felderítésén a nyomozók folyamatosan dolgoznak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kitűzött 500 ezer forintos nyomravezetői díjat 2 millió forintra emelte. Olvasóink közül biztosan sokan emlékeznek még egy lánykaruhára, egy cicás plédre... az ismeretlen gyermeknek ennyi jutott az anyai gondoskodásból.

Csete Ilona

Sokakat megérintett az elhagyatott gyermek holttestének megtalálása, a további fejlemények vagy éppen annak hiánya azóta is beszédtéma. Közeleg az eset egyéves, szomorú évfordulója. Ellátogattunk a kisfiú hófehér síremlékéhez a tótkomlósi temetőbe, ahol szél repítette a sárguló, őszi faleveleket messzire a sírkertben. Vajon közel vagy távol van az ismeretlen kisgyermek szülőanyja? – kavarogtak a gondolataink, miközben a kisfiú sírját kerestük.

A katolikus temetőben decemberben sokan elkísérték végső nyughelyére a gyermeket /Fotó: Imre György/

Vajon eljutott-e hozzá a hír, hogy a komlósiak adták meg a végtisztességet 2019. december 13-án? Ők helyezték örök nyugalomra macikkal teli, hófehér kis koporsóban, szépen felöltöztetve kis testét, és elkísérték végső nyughelyére könnyeikkel küszködve...

Ez a kicsi ártatlan csecsemő nem érezhette születése után az anyai szívdobbanást az ölelő karok között; azt a meleg leheletet, amivel csak egy édesanya képes szundikáló kicsi babájának a homlokát megérinteni; azt a finom ringatást, amivel álmot csalnak anyukák milliói nap mint nap imádott gyermekük szemére...

Az ismeretlen kicsi emberkének jutott egy pléd, egy szatyor a világrajövetele után, majd egy elhagyatott bokor alja. Borzalom! Ma is ezt mondják a komlósiak, akik nevet adtak a kisfiúnak, így már Komlósi Dömeként alussza örök álmát. Egy önzetlen sírköves vállalkozó jóvoltából gyönyörű síremlék emlékezteti az arra járókat a kisfiú rövid, de hányattatott kis életére.

A macskamintás pléden az anya hajszálai mellett csillám, emberi szőrszálak, valamint állati szőrszálak egyaránt voltak /Fotók: police.hu/

– Milyen sok angyalka van Döme sírján – ez volt az első észrevétele Czirléné Kovács Tímeának. Kísérőnk, a temető üzemeltetője elmondta, gyakran kérnek tőle információt, merre keressék a kisfiú sírját. Vagy mécsest, vagy virágot visznek, vagy csak csendes főhajtással emlékeznek meg a halott babáról.

– Engem egy éve is megrendített az elhagyatott gyermek holttestének a megtalálása, ahogy nagyon sok más, tótkomlósit is – mondta a sírnál Makán Mariann. – Szegény kisfiú! Annyiszor emlegettük, miközben a rendőrség feltérképezte, itt a városban kik szültek akkoriban. Szerintünk nem lehet helyi. Kiderült volna, hiszen ez kisváros, mindenki tud a másikról mindent – tette hozzá Döme sírjánál.

Czirléné Kovács Tímea és Makán Mariann vitt virágot a kisfiú, Döme sírjára /A szerző felvétele/

Eltelt egy év, a rendőrségen érdeklődtünk, mi történt az elmúlt 12 hónap alatt és hol tart most a nyomozás, felbukkant-e újabb nyom, érkezett-e bejelentés azóta. Szombati Andreával, a Békés Megyei Rendőr-főkapitányság sajtószóvivőjével forgattuk vissza az idő kerekét.

– A rendőrségre 2019. október 26-án 17 óra 30 perckor érkezett bejelentés, hogy Tótkomlóson, a Jókai utcában, egy lakatlan ház előtt egy halott csecsemőt találtak. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya emberölés miatt büntetőeljárást indított. A nyomozás megállapításai szerint a kisfiú élve született, a köldökzsinórral és a méhlepénnyel együtt csavarták bele egy plédbe, illetve egy kisebb méretű női ruhába, majd betették egy nejlonzacskóba. A ruha egy Gap Kids márkájú, 11-12 éves lányra való csíkos ruha, a zacskó fehér színű, a pléden pedig macskaminta van. A kis testen olyan sérülések, amelyek bántalmazásra utalnának, nem voltak. A magzatmáz csak részben volt rajta, születése után valószínűleg megpróbálták őt megtisztogatni. A kisfiú azért vesztette életét, mert nem kapta meg a megfelelő ellátást. Ha a születését követően azonnal kórházba vitték volna, nagy valószínűséggel meg lehetett volna menteni az életét. A nejlonzacskóba a kicsi már holtan kerülhetett bele.

Egy Gap Kids márkájú, tizenegy-tizenkét esztendős lányra való csíkos ruha volt a babán, amikor megtalálták

A nyomozók az elmúlt egy évben az adatgyűjtések, tanúkihallgatások, elszámoltatások, mintavételek során közel 1500 embert hallgattak meg, és több mint 500 DNS-mintát rögzítettek. Több olyan bizonyítéka is van a rendőrségnek, amely alapján az anyát egyértelműen azonosítani lehet. Az eljárás során megállapították az anya és az apa DNS-profilját is.

A pléden az anya hajszálai mellett kozmetikai szerekből való csillám, emberi szőrszálak és állati szőrszálak is voltak. A hajszálak az anya hajszálai. A gyermek édesanyjának a szüléskor hosszú, 32 centiméteres, festett, többségében szőkített, sárgásfehér haja volt. A lenövések alapján a nő őszülhetett is.

Az emberi szőrszálak egy olyan férfi szőrszálai, aki nem a gyermek apja, de anyai ágon rokonságban van a kisfiú édesanyjával. Mindezekből arra lehet következtetni, hogy az elhunyt csecsemő édesanyja egy háztartásban élt vagy nagyon közeli kapcsolatban állt egy férfi rokonával. A 7 és fél centi hosszú, kissé hullámos, sötétbarna szőrszálak pedig egy kan kutyáról valók. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályának nyomozói folyamatosan dolgoznak a bűncselekmény körülményeinek felderítésén.

Vannak olyan nyomok, amelyek alapján beazonosítható a szülő

A beszerzett adatok, nyomok között több olyan is van, amelyek alapján azonosítható az édesanya. A rendőrök addig nyomoznak, amíg ez az azonosítás meg nem történik. A Békés Megyei Rendőr-főkapitányság vezetője a korábban kitűzött 500 ezer forintos díjat 2 millió forintra emelte. Ez a díjkitűzés visszavonásig érvényes, és a 2 millió forint annak fizethető ki, aki az emberölés elkövetőjének azonosítását eredményező, bizonyító erejű információt hoz a rendőrség tudomására.

Kérik, hogy aki bármilyen információval rendelkezik vagy a leírtakhoz kapcsolódóan bármilyen feltételezése van, tegyen bejelentést a Békés Megyei Rendőr-főkapitányságon (Békéscsaba, Bartók Béla út 1–3., telefonszám: 66/523-700) vagy a 112-es segélyhívón, illetve a Telefontanú 06/80/555-111-es telefonszámán. A segélyhívó és a Telefontanú is ingyenesen hívható, utóbbi számon név nélkül is lehet bejelentést tenni.

Olvassa el kapcsolódó cikkünket is!

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában