bírósági tárgyalás

2020.02.11. 14:04

Démonnak hiszi, ezért bezárta a szomszédját egy csabai nő

Odáig fajult két nyugdíjas nő közötti szomszédvita tavaly nyáron Békéscsabán, egy Szigligeti utcai tömbházban, hogy a földszinti Mária négy szeggel beszegelte az első emeleti Piroska bejárati ajtaját, aki így nem tudott kijutni a lakásából. A Békéscsabai Járásbíróság a kedden Máriát – aki démonnak képzeli Piroskát – jogerősen másfél évre próbára bocsátotta.

Licska Balázs

Forrás: Shutterstock illusztráció

A tényállás szerint Mária 2018 őszén költözött a Szigligeti utcai tömbház földszinti lakásába, és haragos viszony alakult ki közötte és az első emeleten lakó Piroska között, veszekedtek például a növények gondozása és amiatt, hogy Mária szerint Piroska a lépcsőházba engedi az ételszagot. A szomszédvita odáig fajult, hogy Mária megfenyegette Piroskát, miszerint beszegeli az ajtaját, ami aztán tavaly nyáron meg is tett négy darab százas szeggel. Piroska nem tudott kijutni, ezért hívta a rendőrséget. Érdekesség: pont Mária adott szerszámot a rendőröknek, hogy kihúzzák a szegeket.

A járási ügyészség személyi szabadság megsértése miatt emelt vádat Máriával szemben, aki egyébként paranoid személyiségzavarban szenved, közepes fokban korlátozott.

– Elismerem, hogy beszegeltem, de nem ok nélkül tettem. Örökké kötekedett, mindig ő kezdeményezte a veszekedéseket, én azonban nem engedek a terrornak. A lelki fájdalom súlyosabb a fizikainál. Aki uralkodik, nem hibás, csak az, aki tesz az uralkodás ellen? – kérdezte panaszkodva az ügyben tartott előkészítő ülésen és tárgyaláson Mária, a vádlott, aki saját magát idegbetegnek, zakkantnak nevezte. Szerinte a sértettnek, Piroskának démoni kisugárzása van.

Hozzátette, Piroska macskáknak főz, és borzasztó ételszag van a lépcsőházban, ha kinyitja a bejárati ajtaját – ezért szegelte be. Mária azt is állította, hogy Piroska gázkonvektorának égésterméke miatt betegedett meg. Sorolta további sérelmeit – megszólta Piroska, amiért összegyűjtötte a leveleket, amiért megmetszette a fenyőfát, a tuját, amiért kapált –; és mutatta, hogy mennyit levelezgettek. Sőt, azt is megszámolta Mária, hogy Piroska hány alkalommal bántotta minden ok nélkül.

Igaz, hogy a lépcsőház felé szokott szellőztetni, de szerinte máshogy nem tud, csak így tud huzatot csinálni a kánikulában – mondta Piroska, a sértett, aki elismerte, előfordult, hogy kérte tőle Mária, ne engedje ki az ételszagot. Hangsúlyozta, éveken keresztül volt közös képviselő, és szerinte több dologban segítette Máriát. Ő szintén sorolta sérelmeit és azt mondta, a fenyőfa és a tuja metszéséhez, valamint a kapáláshoz is a lakók hozzájárulása szükséges, amit nem kért Mária.

A szegelés kapcsán elmondta: valaki kiabált, de nem tudta, hogy Mária ordibál és azt sem, hogy neki. Aztán hallotta, hogy döngetik, beszegelik az ajtaját, ezért rögtön értesítette a rendőröket, a rendőrök szabadították ki.

Fura volt látni, hallani: miközben Piroska sorolta a Békéscsabai Járásbíróságon a sérelmeit és elmondta a véleményét, Mária mutogatott, rázta ökölbe szorított kezét és magyarázott. Mária szerint Piroska mindig veszekedett vele, Piroska szerint ez nem igaz.

Másfél évre próbára bocsátották

A Békéscsabai Járásbíróságon a minap jogerősen bűnösnek mondták ki személyi szabadság megsértése miatt Máriát. Azonban nem szabtak ki vele szemben büntetést, elegendőnek látták az intézkedés alkalmazását, ezért másfél évre próbára bocsátották, valamint pártfogói felügyeletet rendeltek el. Emellett kötelezték a 110 ezer forintnyi bűnügyi költség megfizetésére.

Máriának ideggondozói életvezetési segítséget is felajánlottak, de azt a vádlott nem fogadta el.

Enyhítő körülményként vették figyelembe többek között azt, hogy a vádlott közepes fokban korlátozott, illetve, hogy a sértett megbocsátott neki, mivel, ha tehette volna, visszavonta volna a feljelentést. Súlyosító körülményként merült fel, hogy Mária a bűncselekményt szintén idős ember, Piroska sérelmére követte el.

Az ítélet indokolásakor elhangzott: a vádlott nem megfelelő módot választott arra, hogy véget vessen a veszekedéseknek, a problémáknak. Hangsúlyozták: a két szomszéd közötti viták megoldására nem volt lehetőség a mostani eljárás keretében.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában