Várják a görögszüretet

2024.06.17. 12:58

Megjelölték saját dinnyéiket a kétsopronyi diákok Csabán

A Gördül a görög projekt keretében a minap ismét ellátogattak kétsopronyi diákok a békéscsabai Mochnács-dinnyeföldre. Meglepődtek, hogy legutóbbi ottjártuk óta mennyit fejlődött a dinnye, és már meg is jelöltek egy-egy példányt, ami a sajátjuk, és ezt majd ők szüretelik le.

Nyemcsok László

Gördül a görög elnevezéssel indított közös programot Mochnács György és a kétsopronyi Szent István Katolikus Óvoda és Általános Iskola a termelő dinnyeföldjén. A projektet a termesztővel közösen elsősorban Prekop János tanár dolgozta ki, de részt vett benne Ráfi Krisztina és Eke Mihályné tanárnő, valamint Völgyi Sándor, Kétsoprony polgármestere is. A minap újra jártak a dinnyeföldön, és megláthatták, milyen fejlődésen ment át a dinnye, mióta nem látták.

dinnye, diákok, kétsopronyi
A dinnye termesztésének minden lépésével megismerkedhetnek a diákok Fotó: Prekop János

Mochnács György – aki 45. éve dinnyézik Békéscsaba határában – a növény öntözésébe, gondozásába is beavatta a tanulókat. Minden gyermek saját dinnyét választott magának, és azt megjelölte. A szüretkor kiderül, kinek mekkorára nőtt meg a termése, és természetesen meg is kóstolják majd a dinnyét.

A dinnye értékesítését is megtervezték

A diákok bemutatták plakátjaikat is, hogy miként adnák el a dinnyéjüket, és rovarrajzok is készültek. Prekop János elmondta, fontos, hogy élmény közben tanulhatnak a diákok, és remélhetőleg a tudást majd felnőttként is hasznosítják a kertjükben. Azt is megtapasztalhatják, más az íze annak, amit az ember a saját munkájával vagy a termelést végigkövetve állít elő.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!