Gazdaság

2023.11.28. 11:45

Bomba jó a gomba, Békésben is sokan termesztik, szedik és eszik

Minden étrendbe beilleszthető, szuperélelmiszer a gomba. Nem véletlen, hogy a Békés vármegyeiek tányérján is egyre gyakrabban előfordul a sajátos ízvilágú alapanyag.

Nyemcsok László

Beszédes Nimród Attiláné szedi, és szakellenőrként vizsgálja is a gombákat

Forrás: Beküldött felvétel

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Zöldség-Gyümölcs Szakmaközi Szervezet, a FruitVeB közös piaci körképe szerint a hazai gombatermés évente 22–23 ezer tonnára tehető, a belső fogyasztás mellett pedig számos exportpiacon megtalálható a hazai csiperke. Beszédes Nimród Attiláné, kondorosi kertészmérnök, gombaszakellenőr ugyanakkor a veszélyekre is felhívta a figyelmet.

A NAK-nál közölték, jelentősen nőtt a hazai és az európai gombafogyasztás az elmúlt években. Más mezőgazdasági ágazatokhoz hasonlóan a gombaszektort is számos kihívás elé állította a Covid-járvány, a pandémiából azonban sikerrel lábalt ki. Az egészségesebb étrend előtérbe kerülésével megnőtt a kereslet a gomba iránt a hazai, ezen belül a Békés vármegyei piacon is. Míg 2020-ban az egy főre jutó éves gombafogyasztás hazánkban fejenként egy kilogramm volt, a járvány alatt és után megnövekedett kereslet hatására ez a mennyiség 1,5-1,6 kg/főre emelkedett. A hazai gombafogyasztás azonban még így is elmarad a három kilogrammos európai, és a négykilós brit átlagtól.

A termesztőknél szükség van a generációváltásra

Az agrárkamara és a FruitVeB körképe szerint a hazai gombatermés átlagosan 22–23 ezer tonna körül alakul évente. A termelés 90 százaléka csiperke, 7-8 százaléka laskagomba, 2–3 százalékát pedig a különlegesebb fajok adják (óriás harmatgomba, shiitake, bocskoros és ízletes tőkegomba). 

– Az itthon termesztett csiperkegomba mintegy 60 százaléka exportra megy – hangsúlyozták a NAK-nál. – A kivitel jelentős részét, csaknem 75 százalékát friss gombaként szállítják a külpiacokra (Ausztria, Szlovénia Szlovákia, Románia irányába), a fennmaradó 25 százalék konzerv formájában jut el az exportpiacokra (Olaszország, Ausztria). Laskagomba friss piaciként főként itthon, valamint a német, román piacra kerül. Az egzotikus gombák (shiitake, ördögszekér laskagomba) a friss piacon korlátozott mennyiségben érhetőek el.

A gomba intenzíven termeszthető, egy négyzetméteren csiperkéből akár 250-300 kg-ot lehet előállítani. Ugyanakkor ekkora mennyiség eléréséhez komoly beruházásokra van szükség: biztosítani kell a megfelelő klimatikus viszonyokat, illetve a szén-dioxid, a páratartalom és a szűrt levegő arányát. Sajnos, más mezőgazdasági ágazatokhoz hasonlóan a gombatermesztők körében is egyre súlyosabb problémaként merül fel a generációváltás hiánya.

A gomba az állatokkal és növényekkel egyenrangú

Az agrárkamaránál elmondták, a piaci lehetőségek ugyanakkor adottak, a gomba az elmúlt időszakban a vegánok, húsmentes étrendet követő fogyasztók tányérján is egyre gyakrabban szerepel. Mivel az összes esszenciális aminosavat tartalmazza, húshelyettesítés, alternatív élelmiszerek előállítása terén sokan keresik alapanyagként. Ezen felül a hazai gomba megfizethető, helyben és fenntartható módon, korlátozott vízfelhasználással termeszthető, ráadásul felhasználásakor alig keletkezik hulladék.

Prohászka Béla, Békés vármegyei, Venesz-díjas mesterszakács kiemelte, fontos, hogy a gombát csak rövid ideig tartsuk folyó víz alá, de sose hámozzuk meg, hiszen értékes tápanyagokat tartalmaz a külső borítása is. A gombáknak nemcsak a kalapjuk, hanem a tönkjük is felhasználható.

A gombák a rendszertanban régebben a növények világába tartoztak, ma már azonban az állatokkal és növényekkel egyenrangú, azoktól különböző „országnak” (regnum) tekintik, mivel sejtjeik felépítése, testszerveződésük és anyagcseréjük nagymértékben eltér a fotoszintetizáló növényekétől és sok különbözőséget mutatnak az állatvilágtól is.

A gombafajokat minden esetben be kell vizsgáltatni

– A gomba igazi szuperélelmiszer, fehérjében gazdag, kedvező az aminosav-összetétele, alacsony energiatartalmú, magas a víz- és élelmirost-tartalma, nem tartalmaz koleszterint, A-, B1,2,3,5,9- vitamint-forrás és kiemelkedően magas D-vitamin tartalommal bír – ecsetelte Prohászka Béla. – Sokan nem is sejtik, hogy miközben a sajátos ízvilágú kalapos köreteket fogyasztják, az immunrendszerüket erősítik, az érrendszerüket tisztítják, a glükózháztartásukat szabályozzák. A gombát számtalan étel elkészítéséhez használhatjuk, leveshez és húsételhez is kitűnő választás. Grillezve, pörköltnek, salátának, gombás ízesítésű ételekhez egyaránt kitűnő. Elkészíthető még rántva, tojásos ételekhez, szószokhoz, mártásokhoz adva. Általános szabály, hogy gombából egyszerre ne együnk túl sokat, és ne együk nyersen, kisgyermekeknek pedig egyáltalán ne adjuk! A Távol-Keleten már kétezer éve fogyasztják az enyhén fokhagymaízű shiitake gombát, ami amellett, hogy finom csemege, számtalan egészségügyi probléma során alkalmazható gyógyírként. 

Ne feledjük, hogy a vadon termő, begyűjtött gombafajokat minden esetben be kell vizsgáltatni, mely ingyenes, és érdemes a szakellenőr véleményét meghallgatni, mert akár ehető gombafaj is okozhat ételmérgezést, ha a termőtest elöregedett, befülledt, vagy rovarrágott, kukacos (botulotoxin, mikotoxinok).

Békésben is sok az ehető gomba, de vannak mérgezőek is

Beszédes Nimród Attiláné kiemelte, az őszi, megfelelő csapadékellátás után Békés vármegyében is sok a finom gomba, és az ehető fajok mellett a nem ehető, gyomorpanaszokat, vagy akár gombamérgezést okozó fajok is megjelentek (fakógombák, begöngyölt szélű cölöpgomba, mezei tölcsérgomba, karbolszagú csiperke, nyárfapereszke, kénvirággombák).

– A valódi gombamérgezések tünetei az elfogyasztott gombafaj toxintartalmától függően néhány perctől több óráig terjedő időtartam múlva lépnek fel – emelte ki Beszédes Nimród Attiláné. – Amennyiben az első tünetek jelentkezésekor gombamérgezés gyanúja felmerül, rögtön orvost kell felkeresni. Ha a tünetek a gombafogyasztást követően mintegy 6-40 óra múlva jelentkeznek, életveszélyes mérgezést jelentenek, és azonnal kórházba kell szállítani az illetőt!

 

Elsődleges szempont a frissesség

A vásárlás során elsődleges szempont a frissesség, a friss gomba kellemes illatú, roppantható, a kalapszéle ép. Minél öregebb a gomba, annál több nedvességet veszít magából, ezért a kalapszélek erősen berepednek, a húsa szivacsossá válik, főzéskor nehezebben puhul. A gomba szobahőmérsékleten nagyon gyorsan veszít minőségéből, ezért vásárlás után mihamarabb fel kell dolgozni, vagy hűtőbe kell tenni, így 2-3 napig eltartható. Ebben az esetben a gombát csomagoljuk ki a fóliából, és nedves ruhával letakarva tároljuk a hűtőszekrényben. A gombában hosszabb tárolás után élettanilag káros, mérgező hatású biogén aminok (például feniletilamin) és származékaik (beatin, hisztamin, kadaverin, kolin) is jelen lehetnek, amelyek súlyos ételmérgezést okozhatnak.

 

kép alák

 

A gomba szuperélelmiszer

Békésben is sokan termesztik

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!