Rendkívüli támogatások

2023.10.06. 12:45

Több település és civil szervezet jut plusz forrásokhoz Dél-Békésben

Orosházán több dél-békési település polgármesterével tartott a 4. számú választókerület országgyűlési képviselője, Erdős Norbert sajtótájékoztatót pénteken.

Csete Ilona

Balról Csepreghy Elemér, Varga István, Erdős Norbert, Dávid Zoltán, Rozgonyi János, Magyar Zsolt a sajtótájékoztatón

Fotó: Nagy Kristóf

A választókerület számos településére érkezett az önkormányzat gazdálkodását megkönnyítő forrás. A rendkívüli támogatásokat jelentette be Erdős Norbert a polgármesteri hivatalban. Elsőként Battonyát említette. 5,8 millió forint segíti a számlák kifizetését. Ezt erősítette meg a jegyző, Varga István Tamás is. Elmondta, a közüzemi számlákat rendezik, az iparűzési adóból adódó visszafizetést hivatott kompenzálni a támogatás, ami ebben a helyzetben komoly segítség. A Mezőkovácsházának megítélt 4,5 millió forintos támogatás kapcsán Csepreghy Elemér polgármester hozzátette, intézményeik gázszámláit rendezik, a közvilágítás számláját kifizetik. Orosházára komoly összeg érkezik: 78 millió 487 ezer forint – jelentette be Erdős Norbert. Dávid Zoltán polgármester emlékeztetett, korábban 310 milliós, majd 97 milliós támogatás segítette a város költségvetését. Most 58 millió forintot a közvilágításra, 20 milliót személyszállításra költenek. A kormányzati segítség jó helyre kerül és ő is köszönetét fejezte ki a városért, a többi településért végzett képviselői munkáért.

A Hungarikum pályázat sikereit jelentette be ezután Erdős Norbert. Két civil szervezet is nyertese: az Orosházi Polgári Együttműködésért Egyesület (Orosháza értéke a hízott libamáj téma kapcsán) nyert 2,5 milliót. A Dél-békési Természetvédelmi és Madártani Egyesület pedig digitális értéktár létrehozására kapott 1,3 millió forintot. Rozgonyi János elnök elmondta, a Covid járvány idején az eddig természetvédelmi munkájuk kultúrtörténeti kutatással egészült ki. Az a céljuk, az összegyűjtött írásos, tárgyi emlékeket digitalizált formában, egy honlapon jeleníthessék meg. Elektronikus kiadványt is terveznek.

E pályázat keretében Orosháza is nyert, orosházi értéktérkép létrehozására 2,5 millió forintot. Családi kalandozás keretében a korosztályokat kívánják közelebb hozni egymáshoz, miközben az orosházi értékeket megjelenítik.

Kisdombegyház polgármestere, Magyar Zsolt is beszámolt arról, hogy ők is nyertek 2 millió forintot helyi értékeik (jelenleg nyolc van) bemutatására. A település vezetője hozzátette: nyertek barnakőszén beszerzésre több mint 1 millió forintot, ebből 266 mázsa téli tüzelőt vehetnek. Ezt önerővel kiegészítve szeretnék a mennyiséget megduplázni, hogy a családok minél több szénhez juthassanak.

 

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!