Testületi ülés

2023.02.26. 10:45

Nőtt Csabacsűd költségvetése idén

Az emelkedés főként az útfejlesztésre elnyert 218 millió forintos támogatásnak köszönhető.

V. E.

Illusztráció

Forrás: shutterstock.com

Ebben az évben a költségvetés 645,780 millió forint, ami 270 millióval több, mint a tavalyi – ismertették a napokban a csabacsűdi képviselő-testületi ülésen. Elhangzott, az emelkedés főként az útfejlesztésre elnyert 218 millió forintos támogatásnak köszönhető, de az utóbbi nélkül is 14 százalékos a bővülés.

Továbbá új kiadási elem is megjelent az idei büdzsében, a szolidaritási hozzájárulás, amit a fejenként 22 ezer forint feletti adóerő-képességű önkormányzatoknak kell befizetni a központi költségvetésbe. Csabacsűdön ez a mutató 27 080 forint, ami 741 ezer forint elvonást jelent idén.

Miskó Bence jegyző elmondta, hogy az idei a korábbiaknál egy sokkal nehezebb költségvetés, optimista kiadási és optimista bevételi oldallal, illetve kiegészítő forrásokkal számolva annak érdekében, hogy a jogszabályban előírt egyensúly megteremtődjön benne.

Molnár József polgármester pedig azt hangsúlyozta, hogy nem lesz könnyű évük, ahogy az előző sem volt az, de mindent megtesznek a takarékos gazdálkodás mentén azért, hogy életben maradjanak, és közszolgáltatási feladataikat ellássák.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!