békés megye

2021.06.28. 13:54

Egy nap feketemunka esetén is bukhatnak a foglalkoztatók

Március elsejétől több ponton lényegesen változott a foglalkoztatásfelügyeleti hatósági, korábbi nevén a munkaügyi ellenőrzések szabályozása – emlékeztetett a Békés Megyei Kormányhivatal. Új törvény és végrehajtási rendelet szabályozza immáron ezeket az eljárásokat, a munkaviszonnyal kapcsolatos előírások betartását a foglalkoztatásfelügyeleti hatóság (korábban: munkaügyi hatóság) ellenőrzi.

Papp Gábor

A leglényegesebb változás, hogy amennyiben az ellenőrzés során kiderül, hogy a munkáltató az adott napra nem jelentette be a munkavállalót, tehát „feketén foglalkoztatta”, úgy a hatóság a munkaviszony fennállását napi 8 órás munkaidővel nemcsak az adott napra, hanem a szabályszegés megkezdésétől visszamenőleg számított 30 napra állapítja meg, kivéve, ha a bejelentés nélküli foglalkoztatás ezt az időintervallumot bizonyíthatóan meghaladta.

Vagyis akár 1 napos „feketemunka” esetén is már 30 napra kell utólag bejelentenie a munkaviszonyt a munkáltatónak, s értelemszerűen ennek megfelelő adó és közteher megfizetése terheli a szabálytalan foglalkoztatót.

Szintén új előírás, hogy a foglalkoztatásfelügyeleti hatóság az ilyen jellegű szabályszegés megállapítása esetén a határozatát további intézkedés céljából megküldi az adóhatóságnak is, ami újabb szankciókat eredményezhet.

Az új szabályozás szerint alkalmi munka esetén az írásos munkaszerződés megkötése nem kötelező /Fotó: Shutterstock illusztráció/

Változtak a rendezett munkaügyi kapcsolatokra vonatkozó szabályok is. Már az első alkalommal munkaügyi bírsággal szankcionált munkáltatói mulasztás is kizárja a munkaügyi kapcsolatok rendezettségét. Tehát az a foglalkoztató, aki nem jelenti be az alkalmazottját, a bírság mellett már az első alkalommal felkerül a mulasztók listájára, és ezáltal kizárhatja magát az állami pályázatokból, támogatásokból.

A munkaviszony létesítésének szabályai egyebekben nem változtak, az továbbra is munkaszerződéssel jön létre. A munkáltató köteles a munkaszerződés írásba foglalásáról gondoskodni és annak egy példányát a munkavállalónak átadni.

Sokan nem tudják, de már a próbamunka is munkaidőnek, munkaviszonynak minősül, már erre az időre is be kell jelenteni a dolgozót.

Ha a felek megállapodnak, legfeljebb három hónapos próbaidőt is ki lehet kötni a munkaszerződésben, ez idő alatt lehetőségük van a feleknek megismerni egymást, és ha bármelyiküknek kifogása van a munkával kapcsolatban, azonnali hatállyal indokolás nélkül fel lehet mondani mindkét fél részéről.

Alkalmi munka esetén az írásos munkaszerződés megkötése nem kötelező, de a munkáltatónak lehetősége van úgynevezett egyszerűsített minta-munkaszerződést is kötni a munkavállalóval.

A munkaviszony létrejöttét mindkét foglalkoztatási formában – legkésőbb a munkavállaló munkába lépéséig – be kell jelenteni az adóhatóság felé, ennek hiányában ugyanis a foglalkoztatás szabálytalannak, „feketének” minősül.

 

Ezek is érdekelhetik