összeért a két oldal

2020.11.16. 19:16

Újabb mérföldkőhöz ért az M44-esnél épülő Tisza-híd

Az M44-esnél épülő tiszaugi híd építése a tervek szerint halad. A munkálatok újabb nagy mérföldkőhöz értek, a szerkezet két oldala a közelmúltban összeért. Az útszakasz nem hétköznapi részét a tervek szerint 2021 augusztusában adják át.

N. T.

Ahogy arról korábban beszámoltunk, a híd Európában egyedülálló lesz, és az Alföld egyik jelképére, az ekhós szekérre emlékeztet majd.

A magyarepitok.hu hétfőn jelentkezett újabb információkkal, melyek szerint a

az elmúlt hónapokban befejeződtek az alépítmény szerkezetépítési munkái, továbbá elhelyezték az ártéri szakasz saruit és sarugerendáit, valamint az ártéri hídszakaszok előregyártott gerendáit is.

/Fotók: Nagy Mihály/magyarepitok.hu/

Emellett a szakemberek folytatták a mederszakasz acélszerkezetének építését, és várhatóan még az idén megtörténik ennek a szerkezetnek a kivitelezése. A hídfők építésén is dolgoztak, és megerősítették az árvízvédelmi töltést is.

– Jelenleg a mederhíd acélszerkezeti munkálatai folynak, a pilonok befejező munkáinál tartanak, valamint az aktuális munkálatok között szerepel az ártéri hídszakaszok pályalemez-építése is

– írják.

A koronavírus és az árhullám is közbeszólt

A híd megvalósítása tehát folyamatos, ám a járványhelyzet miatt az építési ütemek átszervezésére volt szükség, ugyanis a külföldről érkező anyagokat és szerkezeti egységeket később szállították – ez azonban a kivitelezésben nem okozott problémát. De nemcsak a járvány, hanem a Tisza tavalyi és idei árhulláma miatt is módosult az építésszervezés, ezt kapacitásbővítéssel oldották meg.

Körülbelül háromszázan dolgoznak összesen a projekten, a munkaterületen dolgozók létszáma 80-120 fő között mozog.

A 44. számú út melletti szakaszokon már jól látható, hogy a főpálya aszfaltozása folyamatosan zajlik.

Legutóbb a munkálatokat illusztráló animációt mutattuk meg:

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!