közmunkaprogram

2020.07.10. 07:08

A jószágtartás hozhat bevételt Pusztaföldváron

Átalakult a közmunkaprogram a településen. A polgármesteri hivatal udvara mögött sertéstartásra alkalmas, tágas ólak állnak. Ott beszélgettünk Sonkolyos Szabolcs polgármesterrel.

Cs. I,

– Idén 345 sertést hizlalunk fel. Van annyi földünk, amin megtermeljük a takarmánynak ­valót. Így szeretnénk az állattartásból nagyobb bevételt elérni, amit visszaforgatunk településünk javára – tette hozzá. A mezőgazdasági programelem mellett az útépítésre fókuszálnak. Vásároltak 166 tonna követ kátyúzáshoz, és ahol kell, ezzel végzik az utak feltöltését.

Sajtosné Farkas Anita a malacok között. /A szerző felvétele/

Azt a közösségi oldalán tette közzé a település vezetője, hogy a 2018 óta zajló útépítési programban meddig jutottak. Tavaly az Újfaluban valósult meg egy külterületi út felújítása, közel 32 millió forintból. A folytatásban a Vörösmarty utcában látnak munkához 24 millió forint támogatásból. Megújult a Kelet utca is, hatmillió forint saját forrásból.

– Igyekszem megragadni a kínálkozó lehetőségeket arra, hogy a falut a leggyorsabb és a legköltséghatékonyabb módon tudjuk fejleszteni – hangsúlyozta a polgármester.

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!