Békés megye

2020.04.16. 09:27

A területalapú kérelmeket kizárólag elektronikusan adhatják be

Megkezdődött a 2020. évi egységes, területalapú kérelmek benyújtásának időszaka – hívta fel a figyelmet Magyarné dr. Knap Diána, a megyei kormányhivatal főosztályvezetője. Az egységes kérelemmel idén 43 jogcímen lehet támogatást igényelni.

Ny. L.

A főosztályvezető hangsúlyozta, egyebek mellett egységes területalapú, zöldítési, termeléshez kötött növény- és állatalapú, valamint mezőgazdasági kistermelői és fiatal mezőgazdasági termelői támogatás igényelhető az egységes kérelemmel. Ebben a gazdasághoz tartozó valamennyi területet meg kell jelölni, a minimális támogatható méretet el nem érő táblákat is.

– A földterület-alapú támogatási jogcímek esetében figyelemmel kell lenni arra is, hogy csak olyan terület szerepeljen a kérelemben, amelyre az ügyfél jogszerű földhasználattal rendelkezik – emelte ki Magyarné dr. Knap Diána. – Jogszerű használó az, aki a támogatási törvényben meghatározott földhasználati jogcímek valamelyikével rendelkezik. Az állatlétszám-alapú támogatások igénylésének feltétele, hogy az állatokra és a tenyészetekre vonatkozó adatokat – figyelemmel a juh- és szarvasmarha-rendelet szerinti bejelentési határidőkre is – a kérelem benyújtására rendelkezésre álló határidő végéig az ENAR rendszerbe bejelentsék.

A területalapú támogatások fontosak a gazdáknak /Illusztráció: Shutterstock/

Az egységes kérelem kizárólag elektronikus formában, ügyfélkapun keresztül nyújtható be 2020. május 15-éig. A kérelmeket természetes személyek önállóan eljárva, gazdasági társaság esetén a szervezet elsődleges képviseletre jogosult képviselője nyújthatja be. Mindkét esetben lehetőség van a kérelmek meghatalmazotti úton vagy falugazdász közreműködésével történő benyújtására is.

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) a korábbiakhoz hasonlóan idén is kiemelt szereplője lesz a kérelmek benyújtásának. Várhatóan az összes kérelem több mint kétharmadát a kamara közreműködésével adják be a gazdálkodók. Újdonság, hogy a NAK és a Magyar Államkincstár 17 részes, az egységeskérelem-beadást segítő oktatóvideó-sorozatot készített.

Megerősített ügyfélszolgálat

Magyarné dr. Knap Diána kitért arra, bármilyen felmerülő kérdés esetén bizalommal keressék a főosztályt az ismert elérhetőségeiken. Telefonon a +36-66-814-520-as telefonszámon ügyfélfogadási időben, illetve kérdéseiket e-mail útján, írásban is feltehetik az [email protected] címen.

Az ügyfelek e-mailben telefonos visszahívást is kérhetnek kollégáiktól. Az egységes kérelem beadásának időszakában megerősített telefonos ügyfélszolgálattal áll a kormányhivatal az ügyfelek rendelkezésére.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!