Szépségverseny

2024.06.13. 08:54

Kiss Lili, a Tündérszépek versenyzője még várja a szavazatokat

A gyulai lány már többször találkozott szépségversenyünk felhívásával és úgy gondolta, szeretné megmérettetni magát. Közönségkedvencként még versenyben van Kiss Lili, várja a szavazatokat a döntőbe jutásért.

Dinya Magdolna

Kiss Lili közönségdíjasként még versenyben van

Fotó: Bencsik Ádám

A szakmai zsűri döntése alapján Mezei Virág képviseli Békés vármegyét a Tündérszépek szeptemberi országos döntőjében. Mellette még a régió közönségkedvenceként versenyben van a gyulai Kiss Lili. Kiss Lili elmondta, azon túl, hogy szerette volna kipróbálni magát a versenyben, azért jelentkezett, hogy több önbizalomra tegyen szert. Jó dolognak tartja a versenyt, és úgy véli, erre is egy kiváló lehetőség. Kiemelte, mint minden résztvevő, így ő is az első helyet tűzte ki célul. Azonban, ha nem jut tovább, akkor sem lesz csalódott, mert egy nagyon jó élménnyel gazdagodott. Biztos benne, hogy a jövőben is szeretne még részt venni hasonló versenyen. 

Legfőképp az anyukája, a családja és ismerősei biztatták abban, hogy jelentkezzen. Véleménye szerint az első fordulóban még sok változás történt, de most már nagyon szoros a verseny. A fotózás során profi szakemberekkel dolgozhatott együtt, ami örömmel töltötte el, és a stúdióban sem kellett izgulnia. 

Ha szeretné, hogy Kiss Lili legyen a közönségdíjas továbbjutó, szavazzon rá!

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!