Honvéd-Vidi

2019.05.24. 16:00

Kőkemény meccset várnak az edzők

A MOL Vidi FC és a Budapest Honvéd vezetőedzője is jó hangulatot, egyben nehéz mérkőzést vár szombat este a Groupama Arénában, ahol a két együttes a labdarúgó Magyar Kupa döntőjében találkozik egymással.

Budapest, 2018. március 14. Supka Attila, a kispesti csapat vezetõedzõje a Magyar Kupa negyeddöntõjének elsõ mérkõzésén, a Budapest Honvéd - Debreceni VSC összecsapáson a kispesti Bozsik Stadionban 2018. március 14-én. MTI Fotó: Koszticsák Szilárd

Forrás: MTI

Fotó: Koszticsák Szilárd

A 78. hazai kupadöntő pénteki sajtótájékoztatóján elhangzott,

több mint 10 ezer jegy már elkelt,

a magyar szövetség (MLSZ) ugyanakkor minden érdeklődőt arra buzdít, hogy lehetőleg elővételben váltsa meg belépőjét a 19.30-kor kezdődő fináléra.

Marko Nikolic, a MOL Vidi FC vezetőedzője azt mondta, kiemelten fontos mérkőzés lesz számukra a kupadöntő, mivel ezt a trófeát eddig csak egyszer sikerült megnyernie a csapatnak.

„Megkoronázhatnánk ezzel az egyébként nagyon jól sikerült szezonunkat,

amelynek része volt az Európa-liga-menetelés, a második hely a bajnokságban, és a hazai kupasorozatban a döntőbe jutás” – jelentette ki a szerb szakember, aki dicsérte az ellenfelet, kiemelve, hogy a Honvéd mindig kellemetlen rivális, amelynek ráadásul az OTP Bank Liga egyik gólkirálya, Holender Filip is a tagja.

„Hasonlóan készültünk erre a találkozóra, mint az El-meccsekre, ugyanakkor ki kell emelnem, hogy január óta most először fordul elő, hogy sérültünk és eltiltottunk sincs, így a legerősebb csapatunkkal tudunk majd pályára lépni”

- mondta Nikolic. Külön hangsúlyozta: sikerült a fehérvári ultrákkal is egyezségre jutniuk, így a keménymag is a helyszínen buzdítja majd az együttest.

„Az utolsó négy bajnokinkon már a kupadöntőre készültünk, hiszen biztos volt, hogy másodikként zárunk a bajnokságban.

Hiszek a csapatomban, mint mindig, meg akarjuk nyerni a kupát” – tette még hozzá a szerb vezetőedző.

A Honvédot irányító Supka Attila azt mondta, teljesen másképpen készültek a kupasorozat fináléjára, mint a bajnoki meccsekre.

„Az első számú célunkat, a nemzetközi kupaindulás kiharcolását elértük, és

az elmúlt héten a következő cél, a Magyar Kupa megnyerése lebegett a szemünk előtt, ennek megfelelően végeztük el az edzésmunkát”

- mondta az 56 éves tréner, aki 2007-ben már nyert Magyar Kupát, éppen a Honvéddal.

„Úgy gondolom, egy ilyen sorozat döntőjében nincs esélyes, vagy kevésbé esélyes csapat.

A bajnokságban három meccsen háromszor kaptunk ki a Viditől, de azt gondolom, meccsről meccsre jobb teljesítményt nyújtottunk, most itt a kiváló alkalom, hogy visszavágjunk a bajnoki vereségekért”

- jelentette ki Supka.

A sajtótájékoztatón Sipos Jenő, az MLSZ szóvivője bejelentette, hogy

az idei évtől a győztes csapat nemcsak a Magyar Kupa vándorserlegét, hanem annak egy méretarányosan mindenben megegyező, kicsinyített mását is megkapja, de ez utóbbit meg is tarthatja.

A szombat esti döntőn az év játékvezetőjének választott Iványi Zoltán fújja majd a sípot.

Forrás: MTI

Borítókép: Supka Attiláék most visszavághatnak a bukott bajnoki meccsekért

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!