Magyar irodalom

2022.05.06. 06:00

Kik alapították a Másféle Írók Társaságát? (videó)

Nyolc író megalapította a Másféle Írók Társaságát. Nem, az urak nem homoszexuálisok. Az ő másságuk nem szexuális szokásaikban keresendők – aminek, ugye, vajmi kevés köze van az irodalomhoz. Ők bevallottan nemzeti szemléletű alkotók – aminek annál inkább köze van az irodalomhoz.

Legalábbis volt. Évszázadokon át. Aztán a második világháború végjátékában hazánkra özönló vöröskatonák és a kommunizmus elsodorta ezt is, mint annyi mást, majd fél évszázadra – írja a Magyar Nemzet

Elég, ha az ünnepi könyvhét forgatagát idézzük magunk elé, ahol a nemzeti irodalom műveire bajos rábukkanni. Éppen ezért hívta életre az I. kerület a magyar nyelv és könyv ünnepét, hogy a magyar nemzeti irodalomnak legyen méltó seregszemléje. Méltó helyen, a Szentháromság téren, a Mátyás-templom és a Halászbástya ölelésében. Volt is, majdnem húsz alkalommal, míg a kerület új, Párbeszéd nevű, nem mérhető támogatottságú párt polgármestere (kinek nevét megemlíteni, megjegyezni nem érdemes) tollvonással megszüntette. 

Maradtak hát nyolcan (Gáspár Ferenc, Bene Zoltán, Domonkos László, Bán János, Jezsó Ákos, Pozsonyi Ádám, Pataki Tamás, Udvardi Zoltán – a szerk.), a másféle írók. Meg persze mások, akik nem adják fel Magyarországon a magyar nemzeti irodalmat.

Borítókép: Illusztrációfotó / Budavári Könyvünnep / Facebook

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában