van hova fejlődni

2020.08.30. 14:38

A körforgásos gazdaság a központi témája a Budapest Design Weeknek

A hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is.

A körforgásos gazdaság a központi témája az idei Budapest Design Weeknek, amelyet a vírushelyzethez alkalmazkodva október 1. és 11. között hibrid formában, a klasszikus helyszínek mellett online térben rendez meg a Magyar Formatervezési Tanács és a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala.

A körforgásos gazdaság bölcsőtől a bölcsőig kíséri a terméket, az erre való átállás a gazdaság minden ágazatát érinti – hangsúlyozta Boros Anita, az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) építésgazdaságért, infrastrukturális környezetért és fenntarthatóságért felelős államtitkára videoüzenetében.

Felhívta a figyelmet arra, hogy a körforgásos anyaghasználati arány az EUROSTAT legutóbbi adatai alapján Magyarországon kicsit kevesebb mint 7 százalék, ami jelzi, hogy szükség van még a fejlődésre. A tárca célja a körforgásos gazdaságra való átálláshoz kapcsolódó innováció, újszerű és kreatív ötletek megvalósulásának támogatása.

Kiemelte, hogy az ITM legújabb, Hasznosítsuk újra, használjuk többször elnevezésű fotópályázata is ezt a célt szolgálja, a pályázatra december 1-ig lehet jelentkezni.

Bata-Jakab Zsófia, a Magyar Divat & Design Ügynökség (MDDÜ) vezetője azt mondta, hogy az ügynökség immár harmadik alkalommal szakmai partnere a rendezvénynek. A szakmai partnerség célja egy innovatív, jövőbe mutató rendezvény létrehozása a szakma és a dizájn iránt érzékeny közönség számára, hogy korlátok nélkül valósulhasson meg a tervezők, a forgalmazók, a gyártók és a potenciális vásárlók közötti információáramlás.

Kiemelte: az iparág megerősítése szempontjából nagyon fontos, hogy az ügynökség megismertesse a nagyközönséggel a magyar dizájnt átfogó és átható „időtlen kreativitást” és felhívják a figyelmet a tervezők kreativitására.

Az ügynökség Budapesten és terveik szerint Győrben és Veszprémben szakmai kerekasztal-beszélgetéseket szervez, valamint 360. Design Budapest néven fizikai és digitális platformot is indít – olvasható az esemény közleményében.

A korábbi évekhez hasonlóan a fesztivál védnöke és finanszírozója a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala, szervezője a Magyar Formatervezési Tanács.

Pomázi Gyula, a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala elnöke azt mondta, hogy a hibrid formában megvalósuló rendezvény számos lehetőséget nyújt az innovációra a dizájnerek és a vállalkozások részéről is. A résztvevőket ez a bemutatkozási lehetőség segíti abban, hogy a széles nyilvánosság is megismerje a dizájn és az innováció mindennapi életünkre gyakorolt hatását – hangsúlyozta az elnök.

Osvárt Judit, a programsorozat szakmai vezetője, a Magyar Formatervezési Tanács tagja hangsúlyozta, hogy a rendezvény idén is két fő programtípusból épül fel: a saját fejlesztésű tartalmakból és programokból, valamint a külső partnerek által szervezett, a Budapest Design Weekhez csatlakozó programokból. A külsős jelentkezők közül a Magyar Formatervezési Tanács által kijelölt zsűri választja ki a rendezvény résztvevőit. Idén is az eseményen adják át a Magyar Formatervezési Díjat és a Design Management Díjat.

Idén rendhagyó online sorozat formájában tartják a Nyitott Stúdiók programot is, amely a magyar dizájnerek, dizájnstúdiók műhelyébe enged betekintést. Videósorozat keretében olyan egyedi, kreatív megoldásokkal ismerkedhetnek meg az érdeklődők, amelyek a koronavírus-járvány következtében születtek.

Ugyancsak kisfilmeken keresztül mutatnak be olyan vállalkozásokat, kezdeményezéseket, amelyek esetében stratégiai szerepet játszik a körforgásos gazdaság.

Osvárt Judit hangsúlyozta: a koronavírus vis maior témája mellett és ahhoz részben kapcsolódva jelenleg a világ legfontosabb problémája a fenntarthatóság kérdése, amelynek kiemelt aspektusa az egyszerű újrafelhasználáson túlmutató, annál komplexebb megközelítést alkalmazó körforgásos gazdaság.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!