Krimi

2024.04.22. 05:00

Vérlázító: halottakon nyerészkedett a korrupt boncmesterbanda (videó)

Videón az egyik vádlott elfogása és a nála tartott házkutatás.

MW

A kép illusztráció!

Forrás: Getty Images

Fotó: fstop123

Korrupciós bűncselekmények, azaz vesztegetés elfogadása miatt emeltek vádat Budapesten három boncmester, egy segédboncmester és egy adminisztrátor ellen – írja az MTI a Fővárosi Főügyészség közleménye alapján.

A vádirat szerint egy 33 éves férfi egy budapesti orvostani intézetben boncmesteri szakképzettséggel dolgozott. Többek között a halottak beérkezésével és kiadásával összefüggő adminisztráció, kapcsolattartás a temetkezési vállalatokkal és hozzátartozókkal, valamint a tárolási-hűtési díjak beszedése és számlák kiállítása volt a feladata.

Különböző temetkezési vállalkozók rendszeresen ígértek és adtak kenőpénzt a férfinak azért, hogy az elhunytak hozzátartozóit hozzájuk irányítsa, de a soron kívüli boncolás elintézése és a holttestek tárolási díjáról valótlan összegű számlák kiállítása is szerepelt az általa teljesített kérések között.

Az egyik temetkezési vállalkozó jogtalan előnyt ígért még négy, másik kórházban dolgozó egészségügyi alkalmazottnak, két boncmesternek, egy segédboncmesternek, valamint egy adminisztrátorként dolgozó nőnek is – derül ki a közleményből.

A megvesztegetést a Nemzeti Védelmi Szolgálat észlelte és derítette fel. A Fővárosi Főügyészség az egészségügyi alkalmazottakat vesztegetés elfogadásával – kettejüket többrendbeli, bűnszövetségben és üzletszerűen elkövetett alakzattal – vádolja, olvasható a közleményben.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!