Évforduló

2021.11.17. 16:55

Emlékérmét kapott a 10 éves Alaptörvény

Az Alaptörvény hatályba lépésének 10. évfordulója alkalmából 10 ezer forint névértékű ezüst és 2000 forint névértékű színesfém emlékérméket bocsátott ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) – tájékoztatta a jegybank kedden az MTI-t.

Magyarország Alaptörvénye hazánk jogrendszerének alapja, a jogforrási hierarchia csúcsán álló jogszabály, a magyar történelem első olyan írott alkotmánya, amelyet demokratikusan választott törvényhozás fogadott el. Betölti a hagyományos alkotmányok állam- és társadalomszervező szerepét, Nemzeti Hitvallása azonban nemcsak együttélési szabályokat rögzít, hanem a nemzet összetartozását is. Az emlékérme kifejezi az Alaptörvény helyét mai jogrendszerünkben és a nemzet egységét is – olvasható a közleményben.

Mint írják, az emlékérme előlapján, körvonallal határolt középmezőben az Országház plenáris üléstermének, Wachsler Tamás Alkotmányos reform című fotója alapján készült felülnézeti ábrázolása látható. A központi motívumba rejtve szerepel az emlékérmét tervező Pelcz Balázs szobrászművész mesterjegye. Az előlapon található a Magyarország felirat, a 10 000, valamint a 2000 értékjelzés, a forint felirat, a 2021 verési évszám és a BP. verdejel.

A közlemény emlékeztet, hogy az emlékérme hátlapján, körvonallal határolt középmezőben a Szent Korona, valamint Magyarország nemzeti lobogója egy-egy részletének ábrázolása látható, utóbbi színeit heraldikai sráfozás jelöli. A hátlap szélén egy-egy díszítő ponttal elválasztva, köriratban, fent a Magyarország Alaptörvényében található Nemzeti Hitvallásból vett idézet, Szövetség a múlt, a jelen és a jövő magyarjai között; lent Az Alaptörvény tizedik évfordulójára felirat olvasható.

Mindkét emlékérme átmérője 37 milliméter, szélük recézett. A 10 000 forintos névértékű emlékérme 925 ezrelék finomságú ezüstből készült, súlya 24 gramm. A 2000 forintos névértékű színesfém változat 75 százalék réz és 25 százalék nikkel ötvözetből készült, súlya több mint 23 gramm. Az ezüst emlékérméből tükörfényes (proof) kivitelben, a színesfém változatból selyemfényes (BU) kivitelben 5000 – 5000 darab készíthető.

Az ezüst emlékérme, a rendelkezésre álló készlet függvényében, a kibocsátást követő három hónapig; a színesfém változat pedig egy évig névértéken vásárolható meg keddtől az érméket gyártó és forgalmazó Magyar Pénzverő Zrt. érmeboltjában és webáruházában – áll az összegzésben.

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában