25. Egri Bikavér Ünnep

2021.08.26. 22:25

Nagy István: a szőlészetek és borászatok megdolgoztak a támogatásért

A koronavírus-járvány után szükségük van kormányzati segítségre a hazai szőlészeteknek és borászatoknak, amelyek a nehéz időkben is kitartó és kiváló munkával érdemelték ki a támogatást – jelentette ki az agrárminiszter a 25. Egri Bikavér Ünnep csütörtöki megnyitóján.

Nagy István agrárminiszter beszédet mond a XXV. Egri bikavér ünnep megnyitóján 2021. augusztus 26-án.

Forrás: MTI

Fotó: Komka Péter

Nagy István rámutatott: példátlanul nehéz időszakban termett az a szőlő és készült az a bor, amelyet most ünnepelnek Egerben.

„A szőlészek és borászok azonban ebben a nehéz időszakban sem vonultak home office-ba, hanem tették a dolgukat”

– fogalmazott, hozzátéve: köszönet illeti azt a kitartást és munkát, mely nélkül ma a borospoharak üresek lennének.

A kormány meghallotta az ágazat segélykérését – mondta, emlékeztetve: a kieső forgalom nem csupán a vendéglátást és a turizmust érintette súlyosan, de a borászatoknak is komoly veszteségeket okozott. Kellett tehát minden eddigi támogatás és szükség van továbbiakra is – hangsúlyozta a tárcavezető.

Bejelentette:

a kabinet 1,5 milliárd forinttal segíti a járvány miatti forgalomkiesés következtében nehéz anyagi helyzetbe került, vendéglátásban és borturizmusban érdekelt borászatokat.

Emellett a kormány 800 millió forintos támogatási keretösszeget csoportosított át bormarketingre, ennek célja a határainkon belül és azokon túl minél több emberrel megismertetni a nemzetközi összehasonlításban is kiváló magyar, így az egri borokat – közölte Nagy István, megjegyezve: aki belefeledkezik egy magyar bor szépségeibe, az előbb-utóbb szeretné megismerni a tájat, a termőhelyet, a pincét is, ahonnan az származik.

Nyitrai Zsolt, a térség fideszes országgyűlési képviselője kiemelte:

az egri borvidék napjainkban világsikerek színhelye, hiszen idén több helyi pincészet bora is komoly nemzetközi elismerésben részesült.

Felidézte: a tájegység boraihoz hasonlóan az immár negyed évszázados Egri Bikavér Ünnep is „komoly nívóra tett szert hazai és nemzetközi szinten egyaránt”.

Szükség van ilyen rendezvényekre és szükség van az összefogásra – húzta alá, megjegyezve: a járvány megváltoztatta a világot. Veszélyei miatt átalakulóban van a turizmus és előtérbe helyeződnek a biztonságos országok, köztük Magyarország is – mondta Nyitrai Zsolt.

A belföldi turizmus erősödésének pedig Eger és térsége lehet az egyik haszonélvezője, történelmi emlékeivel, kiváló boraival és gasztronómiájával, valamint gyógyító vizeivel

– tette hozzá.

Mirkóczki Ádám (Egységben a Városért Egyesület), Eger polgármestere a megnyitón arról beszélt: a helyiek összefogásának köszönhetően az elmúlt két hónapban ismét rendezvények követték egymást és turisták tömegei látogattak el Egerbe.

„Egy olyan katasztrofális év után, mint amely az elmúlt hónapokban lezárult, ezt talán senki nem gondolta volna” – fogalmazott.

A megyeszékhely a borhoz és gasztronómiához kapcsolódó legnagyobb rendezvénye fennállásának 25. évfordulóján is ugyanazt üzeni: „ha bor, akkor Eger, ha Eger, akkor Bikavér”

– jegyezte meg a polgármester.

Borítókép: Nagy István agrárminiszter beszédet mond a XXV. Egri bikavér ünnep megnyitóján 2021. augusztus 26-án

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában