Bulvár-celeb

2024.06.20. 04:05

Kórházba került Mező Misi

Kórházi ágyából jelentkezett be a Magna Cum Laude énekese.

MW

Forrás: Origo

Már a szombati, zalaegerszegi koncertjükön többen is láthatták, hogy valami nincs rendben az énekes hangjával, most kiderült, hogy mi baja van.

Az énekes a kórházi ágyából jelentkezett, onnan mesélte el, hogy mi történt vele és mit javasoltak neki az orvosok a következő időszakra.

„Nem igazán szoktunk ilyet csinálni, de úgy gondoltam, jó, ha első kézből értesültök erről a hírről, és nem máshonnan. Az e heti két koncert a budakeszi és az ácsi elmarad.” 

Azért marad el, mert én nem tudok a színpadra állni, és le kellett mondani, mert kórházban vagyok. Semmi para, igazából tüdőgyulladásom és tüszős mandulagyulladásom van, és azt tanácsolta a főorvosnő, hogy két hétig ne énekeljek, ezért voltunk kénytelenek lemondani

– mesélte érces hangon a kórházból bejelentkezve Mező Misi, akit betegsége miatt jelenleg is ápolnak. Elmondta, hogy nagyon hálás azoknak a zenészeknek, akik helyettük majd színpadra állnak, ők pedig azon lesznek, hogy bepótolják ezeket a fellépéseket.

A gyógyulásra koncentrál Mező Misi

Mező Misi elmondta, hogy bár a történtek és a koncertek lemondása miatt eléggé rosszul érzi magát, de hamarosan újra színpadra állhat, egészségesen.

„Hála a jó istennek és hála a fantasztikus szakembereknek, most már gyógyulok és most már jobban vagyok.

Remélem, hogy a jövő héten már újra találkozunk. Akkorra már jobb állapotban leszek” – mondta a Magna Cum Laude énekese, aki megköszönte a rajongók megértését. A kommentek között rengetegen kívántak neki mielőbbi gyógyulást, sokan aggódnak érte a súlyos tüdő- és mandulagyulladása miatt.

Elmondta, hogy bízik a gyors gyógyulásban és köszöni a sok kedves üzenetet. „Nem egy kellemes dolog, de ez van. Szép napot nektek! Vigyázzatok egymásra, vigyázzatok magatokra” – köszönt el a videója végén, de arra nem tért ki, hogy meddig marad kórházban, mikor engedik haza az orvosok, írja az Origo.

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!