Kinek fáj?

2023.06.25. 12:00

"Sok mindenen keresztülmentünk" - Rubint Réka elmondta, mi az igazság a házasságával kapcsolatban

A sztárpár kapcsolata példaértékű, már 22 éve vannak együtt. A kérdés csak az, meddig tartanak ki egymás mellett.

MW

Forrás: TV2

Lénárt Évi már több ismert ember jövőjét kiolvasta a tarot kártyájából, most Schobert Norbin és Rubint Rékán volt a sor. Egy ideje már pletykálnak velük kapcsolatban szakításról, de más rosszindulatú teóriákat is terjesztettek róluk, mindhiába... A sztárpár házasságát nem tudják kikezdeni, ugyanis ők a végsőkig ki fognak tartani egymás mellett a jósnő szerint - derül ki a Bors cikkéből. 

"A házasságuk nagyon stabil, igazi nagy szerelem, örökké tartó, életük végéig együtt lesznek. Aki azt állította róluk, hogy elakarnak válni az egy irigy szakmabeli, tehát a kollégájuk, aki terjesztette róluk ezt a pletykát. Nagyon sok ellenségük van, még szerencse, hogy az angyalok védelmezik őket..." – mondta jósnő,  aki legidősebb gyermekük, Lara jövőjét is előrejelezte.

Azt láttam még, hogy pár éven belül Lara férjhez fog menni, és ő is sikeres lesz, mint a szülei

- fogalmazott, lapunk pedig kíváncsi volt, mit szól ehhez a jóslathoz a Schobert család.


Fotó: Nagy Zoltán / Forrás: MW

Rubint Réka nyitott a spiritualitásra ezért örömmel vette Évi jóslatát.

Az az igazság, hogy 21 éve járok légzésterapeutához, és hiszem azt, hogy az energiáinkkal és a gondolkodásunkkal hatással tudunk lenni a környezetünkre. Örömmel hallom, hogy a tarot kártya is igazolást mutat a szerelmünkre, s bár nem szoktam jóshoz járni, hiszek a spiritualitásban

- kezdte a Borsnak Réka. Úgy véli, mindig jó hallani a pozitív visszajelzést a kapcsolatukról, azonban ezektől függetlenül is tisztában van azzal, hogy társát egy életre választotta.

Norbival 22 éve vagyunk együtt, szeptemberben pedig 21 éve lesz, hogy kimondtuk a boldogító igent. Sok mindenen keresztülmentünk, rengeteg akadályt gördített elénk az élet, de mi akkor is kitartottunk egymás mellett. A kártyától függetlenül is hiszek abban, hogy ha két ember egymás életébe kerül, az nem véletlen, ahogy az sem, hogy kit választunk a párunknak. Éppen ezért számunkra nem is kérdés, hogy a mi szerelmünk a sírig fog tartani 

– tette hozzá Réka.

 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!