Bulvár-celeb

2021.06.29. 15:00

Durvul a balhé: Bea kitálalt, azt mondja, még egy vacsorára sem hívta meg a nagymenő Fecsó

Botrányos véget ért Szegedi Fecsó és fiatal szerelme, Bea kapcsolata, aki nemrég rájött arra, hogy milliomos párja több nővel is megcsalta. Arról is beszámolt, hogy a 42 éves férfi cseppet sem lovagias típus,„egy fűszálat sem” kapott tőle.

Forrás: Instagram

Szegedi Fecsó magánélete sosem volt botrányokról mentes. Vasvári Viviennel tavaly nyáron váltak el, egy közös gyermekük született. Röviddel utána egy16 évvel fiatalabb lánnyal jött össze, akivel szintén nem tartott sokáig a kapcsolatuk. Aztán jött Bea, és úgy tűnt, hogy végre Fecsó megállapodik, de ezek szerint ez most sem sikerült.

Fecsó barátnője, Bea a közösségi oldalán kapott levelekből tudta meg, hogy a férfi több nővel is megcsalta.

„Egyik napról a másikra tűnt az életemből. Nem hívott, nem írt. Már tudom, hogy ez idő alatt végig bulizott, élte az életét.

A közösségi oldalamon több lány is megkeresett azzal, hogy látták őt, ahogy csajozott, nyomult a nőkre. Volt olyan, aki elnézést kért tőlem, mert tudta, hogy mi együtt vagyunk, és ő érezte rosszul magát, hogy Fecsó kikezdett vele. Akkor esett le, hogy mi történik, amikor egy kamu Instagram fiókról kaptam bizonyítékként fotót is, ahogy egy idegen lánnyal van” – mesélte a Borsnak könnyes szemmel Bea.

A fiatal lány arról is kitálalt, hogy Fecsó a kapcsolatuk alatt egyszer sem hívta vitte el vacsorázni.

„Engem nem vitt el vacsorázni, nekem nem fizetett semmit, egy fűszálat nem kaptam tőle. Ha elmegyünk egy étterembe, ketten kérünk ki egy kaját. Egy csöves!

Nagyon szerelmes vagyok, de nem akarom ezt tovább csinálni, mert nem érzem magam mellette nőnek. Folyamatosan megaláz, lenéz, csúnyán beszél velem, nekem ez így nem jó, és nem tudok neki megbocsátani, hogy megcsalt. Nem tartom magam olyan rossz nőnek, hogy egy 42 éves férfi így bánjon velem” – ecsetelte a lapnak Bea, aki bármennyire szereti Fecsó, képtelen lenne neki megbocsátani.

„Most már teljes mértékben megértem Vasvári Vivient. Világossá vált számomra, hogy ő mit élt át mellette. Most már hívogat folyamatosan, mert fél, hogy mit mondok az újságíróknak. Ha egyszer kinyitom a számat, neki annyi. Nem férfi”

- jelentette ki a lány.

 

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában