2011.09.27. 17:03
Hárommilliárdot nyertek az M44-es előkészítésére
Az M44-es autóút Kecskemét—Békéscsaba közötti szakaszának előkészítésére nyert forrást a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő (NIF) Zrt. — olvasható a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség honlapján.
A kedden kikerült információról szólva a NIF-nél lapunknak elmondták, a nettó 3 milliárd 105 millió 895 ezer 800 forintból tervezik finanszírozni többek között a megvalósíthatósági tanulmányt és az úgynevezett Natura 2000 vizsgálatot. Ezenfelül ebből a forrásból készíttetik el a forgalom-biztonsági hatásvizsgálatot és több közlekedés-biztonsági mérést. Ugyanezen összeg szolgál fedezetül a kivitelezés uniós támogatási kérelmének összeállítására, valamint a kisajátítási tervek záradékoltatására. A fenti feladatokat várhatóan 2011 és 2014 között valósítják meg.
Vantara Gyula, Békéscsaba polgármestere lapunknak elmondta, mindenképpen annak a jele a támogatásról szóló döntés, hogy valami elindult a gyorsforgalmi út ügyében. Hozzátette ugyanakkor, nem ülnek babérjaikon, országgyűlési képviselőtársaival közösen folytatják a munkát az M44-es mielőbbi megépítéséért.