Gazdaság

2008.12.23. 12:36

Megkezdődhet Gyulán a Kisökörjárás fejlesztése

A politikai jobb- és baloldal, valamint két üzleti vállalkozás e kérdésben mutatott egységéről, továbbá a kisökörjárási fejlesztések útjára indításáról számoltak be a mai, gyulai sajtótájékoztatón.

cs. á.

Elhangzott, hogy a tervezett világfürdő és más turisztikai létesítmények helyén elsőként a területet kell rendezni. Ezt a kedd délelőtt aláírt megállapodás szerint a Gulyás Zoltán és Laczó Szabolcs nevével jelzett vállalkozói csoportok végzik el. A feladat 2010. december 23-ig az erdő művelési ágból való kivonás mellett többek között az engedélyek beszerzését és a közművesítést is magába foglalja.

Dr. Perjési Klára polgármester elmondta, a beruházás nagyságrendekkel megnövelheti a város turisztikai vonzerejét. Gajda Róbert, a Fidesz gyulai elnöke a széles, politikai konszenzuson alapuló összefogás jelentőségét hangsúlyozta, mely utat nyit a fejlesztésnek.

A helyi önkormányzat az 56 hektáros területet apportálja a közös fejlesztőcégbe, melyet a továbbiakban egy harmad-egy harmad arányban tulajdonolnak.

 

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!