Gazdaság

2008.10.09. 10:18

Gulyás és Laczó közösen fejleszt Gyulán

– Lezártuk a "Rózsás" álmok időszakát a kisökörjárási fejlesztések ügyében – jelentette ki egy csütörtök reggeli, gyulai sajtótájékoztatón Gajda Róbert. A helyi Fidesz vezetője elmondta, Gulyás Zoltán vállalkozó mellett a Csaba Center Invest Kft. is beszáll a terület előkészítésébe, amellyel az alkalmassá válhat egy jelentős turisztikai attrakció megvalósítására.

cs. á.

A kisökörjárási területre tervezett világfürdő és az amellé települő kiszolgáló létesítmények példa nélküli lökést adhatnának a város fejlesztésének.

– A Csaba Center Invest által biztosított nagyobb tőkeháttérrel jelentősen lerövidülhet a fejlesztés – fogalmazott Gulyás Zoltán, aki elmondta, egy ideje már folytak a tárgyalások közte és Laczó Szabolcs között, hogy miként tudnák felgyorsítani a fejlesztést. Korábban a két vállalkozó egy-egy önálló ajánlattal állt elő, s úgy tűnt versenytársak lesznek.

– Régóta egyeztetünk, hogy egy, a Várfürdő fejlesztéstől teljesen független, annál jóval jelentősebb projektbe vágjunk – mondta Laczó Szabolcs.

A tervek szerint – bár ehhez előbb testületi döntés szükséges –, egy olyan, háromszereplős projektcég jönne létre, melyben a két vállalkozó mellett az önkormányzat venne részt. A város adná a területet, s ezen kívül pénzügyi kötelezettség nem is terhelné Gyulát.

Gajda Róbert elmondta, a két cég 2010-ig kivonná a területet az erdő művelési ágból, elkészítené a terveket, majd elvégezné a közművesítést is. A jobboldali politikus elmondta, kikötötték, hogy a területet csak a termálpark projekt megvalósulására lehetne felhasználni.

Az elhangzottakkal kapcsolatban dr. Perjési Klára elmondta, örül a két vállalkozó összefogásának.
— Az elmúlt héten én is egyeztettem a felekkel. A terület sorsáról viszont pályázat útján kell dönteni — tudatta a polgármester, aki elmondta, a gazdasági tárcánál jelenleg is tárgyalnak egy általa ajánlott befektetővel.

 

ügyében – jelentette ki egy csütörtök reggeli, gyulai sajtótájékoztatón

Gajda Róbert. A helyi Fidesz vezetője elmondta, Gulyás Zoltán

vállalkozó mellett a Csaba Center Invest Kft. is beszáll a terület

előkészítésébe, amellyel az alkalmassá válhat egy jelentős turisztikai

attrakció megvalósítására. cs. á. -->

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!