2008.06.24. 15:42
Majd' ötvenmilliót hozott Békésnek a kötvénykibocsátás
A tavaly decembertől idén júniusig tartó időszakban 46,5 millió forint többletbevételhez jutott Békés a kétmilliárdos kötvénykibocsátás jóvoltából.
A megye negyedik legnagyobb városa az általában alkalmazott és sokszor vitatott gyakorlattal szemben nem a kibocsátott kötvényt, azaz a törzstőkét kívánja fejlesztésre fordítani, hanem csak a befektetett összeg kamatait.
A kiszámítható és maximálisan biztonságos befektetésnek köszönhetően a már említett periódusban 46,5 millió forint többletbevételt könyvelhetett el a település, amelyet sikeres pályázatok önerejéhez használnak majd fel.
A pénzügyi szakemberek által is egyedien kreatívnak titulált pénzügyi döntést azóta több település is követte, mert a békési megoldás kiszámítható bevételhez juttatja az önkormányzatokat és nem jelent kockázatot, szemben azzal a megoldással, ahol a kibocsátott kötvény egészét évek múlva megtérülő fejlesztésekre fordítják. A kötvénykibocsátásról egyébként tavaly határozott a helyi képviselő-testület.