2005.09.05. 17:55
Újabb kolostorbotrány Romániában
Még el sem csitultak a Tanacu kolostorban (Vaslui megye) halálra kínzott apáca
ügyének hullámai, újabb fenyítési botrány robbant ki az ortodox egyházban, írja
a Vajdaság MA! hírportál. A Kolozs megyei Rasca kolostort és főnökét, Siluan
apátot, az intézményből távozó Alina nővér jelentette fel a rendőrségen. Az
apát eszerint katonás fegyelmet követelt, a betegeket munkára zavarta, a
feljelentő egyik társát, Cristina nővért egy apró vétség miatt ököllel verte,
majd véresre rugdosta, hogy az két hétig fel sem tudott kelni az ágyból -
orvost azonban nem hívhattak hozzá. A bántalmazott később megszökött, egy ideig
a falubeliek bújtatták, aztán eltűnt. A feljelentő nővér elmondta még, hogy az
apát éjszakára rendszeresen bevitt magához egy-egy nővért és gyakran
részegeskedett. A kínzásoktól és az elviselhetetlen körülményektől végül
elmenekülő nővér kipakolt a Curentul című napilapnak is. Az apát a lapnak azt
mondta, hogy Crsitina és Alina is fegyelmezetlenek voltak és ezért gyakran
részesültek "lelki fenyítésben", azt viszont tagadta, hogy bárkit megütött
volna. Bartolomeu Anania, feleki, kolozsi érseket felháborodott hívek
értesítették az ügyről, ő pedig azonnali vizsgálatot rendelt el.