2005.04.08. 16:33
Pszichiátriai betegek otthona nyílt Budapesten
Főként depresszióval, pánik- és kényszeres betegségekkel, szorongásokkal küzdő, a kórházi ellátásból kikerülő betegek ellátására hozták létre a pszichiátriai otthont a XVII. kerületben.
Az otthonba olyan pszichiátriai betegek jelentkezését várják, akik a kórházi ellátásból kikerülve, még nem képesek arra, hogy hazatérjenek, beilleszkedjenek régi környezetükbe. A pénteki megnyitón részt vett Ikvai-Szabó Imre főpolgármester-helyettes is, aki elmondta, hogy a 110 millió forintból megvalósuló beruházás 50 pszichiátriai beteg nappali ellátására és 15 beteg átmeneti, bennlakásos elhelyezésére alkalmas. A pszichiátriai otthon a Félúton Alapítvány kezdeményezésére, a XVII. kerületi önkormányzat, a fővárosi önkormányzat és az Ifjúsági, Családügyi, Szociális és Esélyegyenlőségi Minisztérium finanszírozásában jött lére, szolgáltatásait pedig térítési díj ellenében vehetik igénybe a rászorulók.