2005.02.11. 17:17
Sztrájkhelyzet a BKV-nál - eredménytelen bértárgyalás
Egyelőre elkerülhetetlennek látszik a jövő keddi BKV-sztrájk, mivel a szakszervezetek nem fogadják el a cégvezetés pénteki, 1 százalékkal megemelt, azaz 7 százalékos béremelési javaslatát sem. Nem törvénytelen a szakszervezetek által tervezett általános, semmiféle szolgáltatást nem nyújtó sztrájk, de nem tarthat nyolc órán át, döntött a Fővárosi Munkaügyi Bíróság pénteken.
Vág Péterné, a legnagyobb létszámú BKV-érdekképviselet vezetője
elmondta, hogy a jelenlegi 13 ezer forintos személyenkénti béremelési javaslat helyett továbbra is ragaszkodnak a 19 ezer forintos követelésükhöz. Aba Botond vezérigazgató péntek délutáni háttér-tájékoztatóján bejelentette, hogy keresetüket elutasítva, a bíróság jogszerűnek minősítette a meghirdetett sztrájkot.
Hozzátette, ha nem jön létre a megegyezés, akkor vasárnap déltől, a szakszervezetekkel együtt, folyamatosan tájékoztatják a nyilvánosságot a várható sztrájkról.
Elutasította a BKV Rt. azon keresetét a Fővárosi Munkaügyi Bíróság, ami a közlekedési cég dolgozóinak keddre tervezett sztrájkját kívánta törvényellenesnek minősíteni, közölte az Indexszel a Budapesti Közlekedési Szakszervezetek Szövetségének illetékese, Nemes Gábor.
A döntés indoklásában ugyanakkor szerepel az is, hívta fel a figyelmet Vitéz Ágnes, a BKV szóvivője, hogy a teljes üzemidő negyven százalékában nem engedhető meg, hogy a szolgáltatás teljesen szüneteljen, vagyis a minimális szolgáltatásról meg kell egyeznie a szakszervezeteknek a BKV-val, különben a szervezeteket kártérítési felelősség terheli.
Az üzemidő negyven százaléka a szakaszervezetek által tervezett sztrájk hosszát jelenti, vagyis az üzemkezdettől (hajnali fél öttől) délután egy óráig tartó időt. A szakszervezetek ezalatt csak a mozgáskorlátozottakat szállító két buszjáratot akarja üzemeltetni.
Aba Botond: 13 000/hó/fő
A szakszervezetek és a BKV között jelenleg is folynak a bértárgyalások, a közlekedési cég részéről Aba Botond délután kettőkor állt elő egy új ajánlattal. A szakszervezetek fejkvótaigényeinek megfelelően, a BKV hajlandó egységesen 13 ezer forinttal (kb. 7 százalék) emelni a dolgozók havi bérét.
A szakszervezet 19 ezer forintos (kb. 10 százalékos) fejkvótaemelést szeretnének elérni. Azért ragaszkodnak egyébként a százalékos béremelés helyett a fejkvótához, mert így szeretnék csökkenteni a dolgozók bére között fennálló nagy különbségeket. Vágh Péterné az Indexnek elmondta, a BKV új ajánlatát nem tudják elfogadni, de a tárgyalások még péntek délután is folytatódnak.
szakszervezetek nem fogadják el a cégvezetés pénteki, 1 százalékkal
megemelt, azaz 7 százalékos béremelési javaslatát sem. Nem törvénytelen a szakszervezetek által tervezett általános, semmiféle szolgáltatást nem nyújtó sztrájk, de nem tarthat nyolc órán át, döntött a Fővárosi Munkaügyi Bíróság pénteken.
-->