EURO–2024

2024.07.10. 13:40

Amelyik csapat így játszik, megérdemli a döntőt

A labdarúgó Európa-bajnokság valamennyi játéknapját egy-egy szakértővel értékeljük, aki elmondja, hogyan látta az aktuális mérkőzéseket. A Spanyolország–Franciaország első elődöntőről Árgyelán János, a Békéscsabai Előre csapatával 1994-ben NB I.-ben bronzérmes, az Újpesttel 1998-ban bajnok, 1993-ban az Év játékosa címmel elismert egykori középpályás mondta el meglátásait.

Gajdács Pál

Árgyelán János szerint nem vitás, hogy a jobbik csapat jutott a döntőbe

Fotó: Fotó: Für Henrik

Spanyolország–Franciaország

Biztos voltam benne, hogy Spanyolország jut be a döntőbe, egyértelműen jobb volt. Amelyik csapat így tud játszani, megérdemli a finálét. A spanyolok elöl és hátul is magabiztosan megtartották a labdát, nem ijedtek meg, amikor hátrányba kerültek és öt perc alatt megfordították az állást. Ilyen szituációban is mertek játszani. A spanyol válogatott minden játékosa remekül futballozik az egész Eb-n, labdaügyes játékosokból áll, ami nem feltétlenül jellemző az inkább robotfutballt mutató francia együttesre. A játékosok mindig ugyanazt csinálják, például Ousmane Dembélé is így tett, semmi váratlan húzást nem láttunk tőle, de a társaitól sem. Mintha hiányozna valami a válogatottjukból, nem volt ütőképes, sokkal több volt bennük. Edzői hibát is láttam, ha már Deschamps behozta a jól fejelő Olivier Giroud-ot, akkor betettem volna még mellé középre Kylian Mbappét, és a gyors emberekkel lehetett volna a szélekről felívelni a labdákat. Látható volt, hogy ha a spanyolok védekezésben nem követnek el ordító hibát, akkor biztosan megnyerik a mérkőzést. Ha jósolnom kellene, Spanyolország Hollandia ellen vívja majd vasárnap a döntőt.


 

 

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!