Autóvezetési stílusok

2021.06.25. 10:11

Önvezető autók: még egy megoldandó probléma aggasztja a szakértőket

Egyre közelebb kerülünk az önvezető autók korszakához, ám a szakértőket még aggasztja egy megoldandó probléma. A technológia ugyanis egyelőre nem tudja figyelembe venni a sofőr által vezérelt járműveknél az emberi tényezőt – írja a Vasárnap Reggel legutóbbi számában.

Forrás: Shutterstock

Autóvezetés közben nem csak a technikai tudásunkat használjuk: még egy 17 éves, friss jogosítvánnyal rendelkező fiatal is meg tudja ítélni egy személygépkocsi mozgása alapján, hogy a benne ülő sofőr önző-e vagy figyelmes másokkal szemben. Az önvezető autók ezzel szemben minden más járművet egyforma akadályként érzékelnek, ami balesetet ugyan nem okoz, ám nehézkessé teszi a közlekedést, az ő „viselkedésüket” pedig az emberi sofőrök nehezen tudják értelmezni.

A Massachusettsi Műszaki Egyetem munkatársai ezért megpróbáltak úgy programozni önvezető autókat, hogy azok egy algoritmus segítségével folyamatosan osztályozzák a forgalomban részt vevő többi vezetőt az önzőtől az önzetlenig terjedő skálán. A szakemberek biztató eredményt értek el: azzal, hogy „kiokosították” az önvezető járművek automatikáját az emberek szándékaival, motivációival és személyiségével illetően, a gépek 25 százalékkal sikeresebben ítélték meg a közeledő járgányok vezetőit. Ez a képesség pedig nagyon jól jön olyankor – akár ember, akár technológia irányítja –, amikor egy autó például balra szeretne kanyarodni, vagy sávot kíván váltani.

Borítókép: illusztráció

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a beol.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!